A Cult of Lunás Johannes Persson (rajta kívül vannak This Gift is A Curse, Totalt Javla Mörker tagok is) hardcore/crust zenekarának első nagylemeze. 

facebook

Ennio Morricone és King Tubby közösen stoppol a dzsungel mellett kanyargó autóút padkáján, de nem jön senki, hogy felvegye őket. Végül gyalog vágnak neki a rengetegen keresztül vezető ösvénynek, ahol annak rendje-módja szerint először eltévednek, majd pedig csapdába ejti őket egy folyóhomokkal teli gödör. A két utazó már majdnem nyakig elmerül, amikor megérkezik Meng-ce és a Boards of Canada, akik kihúzzák őket. A megmenekülést egy karavánszeráj arab, ír, kínai és japán közönségével együtt ünneplik meg, ahol bőven van füstölnivaló, sör és sav. Az Engravings a liverpooli Matthew Barnes első nagylemeze, ami nagyon klafára sikeredett két éve.

1 / 2 / 3 / 4

Imádtam az Enforcer, Krux, volt Entombed, Necrophobic, Dismember stb tagok által nyomott svéd zenekar nyolcvanas évek első felének heavy metalját ápoló első lemezét (a Radar mekkora old school heavy rock himnusz!), remélem ez is lesz olyan jó, mindenesetre a léggitár már a nyitódalban előkerült...

facebook

A programadó címet viselő nagylemezt három brazil sztóner srác követte el, akik a Sao Paolotól nem messze fekvő Braganca Paulista kisvárosból indultak el a rockvilág meghódítására. Fácse.

 Na itt az új Backyard is, azon azért az utolsó két lemez fényében még gondolkodom egy sort hogy egyáltalán meghallgassam-e...

facebook

Íme Montreal túlhájpolt posztpunk gyermekeinek második albuma. Egyébként korrekt munka. Sokféle artisztikus punk/wave zenekartól merítenek ihletet, de a legjobban az áll nekik, amikor Mark E. Smith britfaszát szopkodják.

Akármennyire is érződik a Crisis, a Zounds, és persze a Joy Division hatása a francia Frustration eszelős post-punkjában, ez ettől még nem változtat azon, hogy erre a két lemezre pár évtized múlva feltehetően és remélhetőleg úgy fog visszaemlékezni pár tisztességes ember, mint kibaszott nagy mesterművekre. Mert ami itt történik, az simán zseniális. Fejforgatós disszonancia, felforgató pulzálás, súlyos témák, kellőképp elmebeteg ének, elragadó dallamok, vaskos szinti kurkászás, és nyugtalan epileptikus seggrázás. Fergeteges, én mondom nektek.

Az előbb már találkozhattunk egy brit legenda új lemezével, itt egy másik, csak hogy teljesen anglománokká váljunk legalább ma estére.

A gombaszámra szaporodó brit hardcore zenekarok közül a Perspex Flesh az egyik kedvencem, nem is tudom, talán a folyton visszaköszönő Rudimentary Peni-érzés miatt. Tavaszi EP-jük ingyenes, csakúgy mint a korábbiak.

Egyszer majd kirakjuk az összes Coil lemezt, jó? Addig is itt az idei, ami engem meglepetésként ért, noha nem teljesen új keletű a dolog. De ettől még baszki. Coil. Hallgassatok sok Coilt. Kurvára alapvető cucc a Coil. Ősszel meg borúban csak Coilt fogunk hallgatni. Coil mindenekfelett. Lelkesedjetek.

Jó nagy Shellac-imádság 1995-ből. Fel van baszva, szaggat, lüktet, monoton, pumpálás, kifakadás, paszír, hülyeségek óbégatása, ahogy azt a Shellac csinálja. Talán haragosabb, talán pszichedelikusabb, néhol artisztikusabb is, de ez a lényegen nem változtat: a Shellac a világ legjobb együttese és mindenki, aki Shellacot játszik, az nemes ember. A lemez nagyját egyébként Steve Albini vette fel, aki bizonyára el volt ragadtatva és meg volt hatva ezektől a remek daloktól.  

A Rancid harmadik nagylemeze a múlt hét végén volt húszéves. Az album címét a Jim Carrol-féle The Basketball Diaries egyik versétől kölcsönözték, borítója pedig a Minor Threat első, '84-es cím nélküli EP-je előtti főhajtás. A korongot három kislemez: a Roots Radicals, a Time Bomb (lásd: lejjebb), és a Ruby Soho vezette fel; a rockrádiók és az akkori Music TV vetésforgóban tolta mindhármat. De figyeldoda: nem sok punk nótát találni, amiben olyan frankó basszusszóló van, mint a Maxwell Murderben.

A Wolves-on a banda eljátszott mindent, ami a punk-ska-reggae-rockabilly tengelybe belefért - ráadásul tökéletesen, töltelékdalok nélkül -, így megjelenése után a szaksajtó nem ok nélkül kezdte el személyükben az "új The Clash-t" üdvözölni. Mára ez szerencsére már bőven elmúlt, mi viszont gazdagabbak vagyunk egy kitűnő lemezzel, ami a személyes punk listámon nagyjából a második helyezett a London Calling után.

1 / 2

Tavaly egy ötszámos kislemezzel debütált floridai metallic hardcore zenekar első nagylemeze, masszív 90s new school hardcore/metalcore imádattal, kedvencként olyanokat jelöltek meg mint a Harvest, a Culture, az All Out War, a Morning Again, a Buried Alive, az Arkangel, úgyhogy mindenki tudja mire számíthat, persze meglepetések nélkül, de korrekt módon lezavart 25 perc.

facebook

A múlt héten jelent meg a Relapse-nél ez a remek dark post-punk lermez, soraiban a Municipal Waste dobosával, a teknikás thrashes Revocation basszerosával, ajánlom bárkinek aki már a Grave Pleasures lemezt várja nagy erőkkel, bár ezt nem veri túlzottan a hype, de attól a jó zene az jó zene.

facebook

Tíz éves minden idők egyik leggyilkosabb lemeze.

Könnyen lehet, hogy az utolsó. 

facebook

A nyugatnémet óceánból felmorajló Ahab negyedik lemeze.

facebook

Szerintem mindenkinek megvan, aki szereti.

Ennek ellenére jár a poszt, mert ma lett 25 éves.

Hogy egészen őszinte legyek, a mai napig azt sem tudtam, hogy új ISE lemez fog megjelenni, igaz, különösebben nem is izgat a dolog...

facebook

Hivatalosan holnap megjelenik végre a heveny Phil Lynott mániában "szenvedő" Hakim Krim vezette svéd, Thin Lizzy juniorként üzemelő hard rocker Dead Lord második nagylemeze. (egyik) Producer: Nicke Andersson!

facebook

A The Sword mellé megérkezett NSZK elsőszámú retrockereinek friss anyaga is.

facebook

Itt az új The Sword.

facebook

Ünnepeljetek, elkészült az új kenyér.

A slowcore legenda új lemeze, a megjelenés dátuma: 9/11

Új Wastoids kazi, oi!

Kibaszottul fura egy zenekar ez. Pedig ez már a negyedik albumuk, és még mindig ezt mondom. Mert az egy dolog, hogy valaki a hardcore/punkot házasítja össze a black metállal, nincs már abban semmi meglepő. De hogy még adjon hozzá akkora adag post-punkot, amivel kétharmados többséget ér el, dobja be a noise rock kelléktárát, kicsit piszkáljon bele a post-hardcore fészkébe is, folyassa be maga alá a Killing Joke gitármasszáját, adjon neki némi garázsrock / raw punk húzást, amit szintikkel ellensúlyoz, végül húzzon rá az egészre egy nagyon vékony gothic / dark hártyát, na az már egészen példátlan, márpedig ezen a lemezen pontosan ez történik.

VIsszatért Bobby Liebling és csapata, minden idők egyik leglegendásabb doom zenekara!!!!! MINDENKI ÖRÜL!

facebook

Cough-, Dopethrone-, Electric Wizard-, Weedeater-rajongók, ide-ide!

Ma este rátok vár a gonoszkodó dél-karolinai Waft.

A Chronolith hallgatható és beszerezhető a Bandcamp segítségével.

Volt Undead Creepes arcok friss zenekara, Autopsy, kis Grave-es svédelés, pici szigetországi Cancer és korai Carcass, szép a borító, rothadásszag, old school ujjgyakorlat digóföldről, nem kell többet várni, kellemes hallgatnivaló.

facebook

És még egy fasza 2013-as noise rock lemez folytatása. A Hoisted LP nálam örök klasszik, közel ötszámjegyű összeget fizettem érte annak idején. Egyszer még utcára fogok kerülni az aussie noise rock és a Homeless Records miatt ...

Egyszer már nagyon bírtátok ezt a finn noise rock bandát, nem alaptalanul. Most itt a folytatás, amin jól le tudjátok mérni, hogy változott-e az ízlésetek. Szerintem ugyanúgy szakítanak.

I Am Scared of Everything That Isn't Me

Love Letters in the Age of Steam

Andy Falkous kvázi-egyemberes zenekara. Azt nem mondhatjuk ezekre, hogy szólólemezek, mert Falkous valamiért utálja ezt. Egyébként meg nem tudom, hogy mit lehetne elmondani róla, ami nem nyilvánvaló abból, hogy ez az ember áll a McLusky és a Future of the Left mögött. Meglepő, okos, agresszív, cinikus, vicces, ironikus, megborult, zajos, teljesen sajátos világba vezet. De mondom, aki tudja, hogy mekkora a McLusky és a Future of the Left, az tudja, hogy Falkous nem gurít szarral.

Ja, és a második lemez az év egyik legjobbja. 

Négy évvel a Gloss Drop után megérkezet a harmadik nagylemez.

1 / 2

A norvég Grammy-díjas nojzrokkerek idei minialbuma, ütős borítóba csomagolva.

A Marblewood bemutatkozó nagylemeze többszörös meglepetés: először 12 perces, Postwar Apocalypse című szerzeményükbe futottam bele a TeCsőn, és azt gondoltam, hogy "az év legjobb psych stoner zenéje Svájcból érkezett". Ezután Bandcamp-oldalukon végighallgattam az egész lemezt, és kiderült, hogy a trió ennél jóval szélesebb zenei palettán mozog. Dalaikban összecsúszik egymással a blues alapú gitármunka a hetvenes évek hammondos hard rockjával, illetve a Pink Floydos elszállással, és ráadásként a torta tetején csak a hab a desert rock. Szintén a tiéd lehet a Bandcampről.

1 / 2

Argentín post-metal/sludge, itt-ott death tempóval, és black nyersességgel.

A Bandcampen hallgathatod, viheted.

1 / 2

Az ex-Gallows és most már ex-Pure Love frontember új zenekarának első nagylemeze. Az utolsó, lírai számban aszondja, hogy utál minket, és reméli hogy megdöglünk.

facebook

Kánikula, napsütés? Ugyan, itt az új Christian Death lemez, nyolc évnyi szünet után. Aki akarja, az elhívhatja őket jópénzért keresztelőre, esküvőre, temetésre is akár. Bazdki azért az elég menő elhantolás ahol Valorék húzzák a talpalávalót...

facebook

A Kolosszális Ifjúság egy német post-punk zenekar volt, igen, többnyire az anyanyelvükön énekeltek, és ha listát kellene írnom a nyolcvanas évek végének legjobb európai lemezeiről, akkor ez a debüt tutira rajta lenne. Ha pedig egy mondatban akarnám jellemezni, akkor csak annyit mondanék, hogy ez volt a németek jócskán megkésett, ám annál izgalmasabb válasza a Wire Pink Flag albumára.

Rég baszott ilyen súlyos lemezt a magyar könnyűzene. Leszeded mert tök ingyen van, felkúrod a hangerőt, és érzed, ahogy molekuláira hullik szét a hülye fejed. Kíméletlen morzsolás, ráadásul még sajátos is. Indusztriális monoton redva, dobhártyákat feláldozó pengeéles zaj, zakatoló szennytechno, és hamisítatlan punk milliő. Hatalmas munka. Ja, az egyik tag ismerős lehet a hasonlóan csodálatos derTanzból. A másik tag meg sehonnan sem. Ettől még a lemez nem szaggatja szét kevésbé a segged.