Annyira frankó a gőteborgi Besra bemutatkozó albuma, hogy a borítón látható svéd asztalos nemcsak levette a trikóját, de lassan a szemei is kigúvadnak. Lukas Skäggson mindeközben pedig arra gondol: "Hëj, ha én is így tudnám a hathúrosat pøngetni, menten felcsapnék post-metal zeneszerzønek, aki egész…
Az első német kancellárról elnevezett norvég banda bemutatkozó lemeze megmutat mindent, amit a stoner-doomban szeretünk: a fuzzos, zsíros riffeket, a mélybe húzó vontatott tempót, és a hozzá illő morgó-büfögő éneket. Ezek a részletek persze még nem csigáznák fel az érdeklődést, így megspékelik némi…
Chicago-i tudósok úgynevezett hangszerek segítségével immár harmadszor tették közzé kutatásaik eredményét. Jelen dolgozatuk hét fejezetben szól az élet értelmének az okkultizmus és a pszichedelia segítségével történő kereséséről, ami azzal a konklúzióval zárul, hogy elképzelhető, hogy a vizsgálatot…
A bristoli Warrior Pope az év talán legnagyobb meglepetése. A brit banda ugyanis a doomtól a post-rockig tucatnyi szubzsánert és hangulatot gyúr egybe játszi könnyedséggel, miközben erőlködésnek még nyomát sem érezni a négy monumentális szerzeményben. A pontot az teszi fel az i-re, hogy mindez akár…
A clevelandi Sparrowmilk legénysége Ancient VVisdom-, Doomstress-, és Venomin James-tagokból áll. A banda instrumentális doom metalt nyom, amelyben emellett megférnek post-rockos/metálos, pszichedelikus, sludge-os és space-es témák is. Mentségükre legyen mondva, hogy hallgatni sokkal nagyobb élmény,…
Ausztráliából érkezett hozzánk a Kőlótusz bemutatkozó nagylemeze, amelyen remek muzsikát csapat a trió. A hőségben lassan odapirult doom mellett fuzzban pácolt, és post-metállal meghintett steaket nyomnak a hallgató arcába. Aki jól szokott lakni a Dopelord vagy a Demonic Death Judge főztjével, annak…
Volt egyszer egy Omega Massif, ami 2014-ben feloszlott. Boris Bilic azóta a Blacksmokerben tolja a basszusgitárt, az ő tavalyi, Rupture című korongjukkal már találkoztunk. Michael Melchers gitáros új bandája pedig a Cranial, és most jelent meg a bemutatkozó nagylemezük. A bajor négyesfogat post- és…