Mindig jó érzés, ha felfedezek egy kísérletező kedvvel megáldott bandát - és ilyen az Among the Rocks and Roots is. Hosszan lehetne sorolni, hogy a duó mit mivel kutyul össze, úgyhogy csak röviden. Van itt a free jazzes megoldásoktól kezdve a noise rockos és sludge-os borulatokon keresztül az idegrendszeri zavarokat okozó poliritmiáig minden, amivel dobhártyát lehet nyúvasztani. Mondanám, hogy csak haladó fülelőknek, de ide csak ilyen arcok járnak, nem van az?
2006 már egy ideje elmúlt, úgyhogy ennek örömére a Giant Squid remekműve kapott egy újrakeveréssel egybekötött újrakiadást.
Jason Köhnen tavalyi találkozásunk óta nem üldögélt tétlenül a babérjain. Szintén még '22-ben megjelent az In Memoriam nagylemeze alapján született azonos című hangkönyve, valamint egy sorlemez Miserere címmel. Idén eddig egy Red Snapper-tribute korong (Image of You) került ki a barkácsműhelyéből, jelen poszt tárgya pedig a legutóbbi nagylemeze. A Horror Cosmicból a Nights of Lusthoz képest teljesen hiányzanak a szintivév és a nu jazz elemek, ez a korong gyakorlatilag a dark/doom jazz-ről, és itt-ott operába illő megoldásokról szól. A fentebb említett, de posztot nem kapott lemezeket pedig fülelheted a Bandcamp oldalon.
A francia cím nem árul zsákkbamacskát: akusztikus gityó & preparált zongora peng és zeng héttételben (nemérc & nemcimbalom). Szivarhamuréteg gyűlik a wolframizzószálon. Valahol harangoznak. Beledzsonkédzseződsz & beletarrbélázódsz a húrok túlvilági összhangzataiba. A csorbacsík felhangok ballasztot akasztanak a nyakadba, és visszavezényelnek a szívpitvarba, halálos csöndet legelészni. (Avagy: SunnO-zgatás nagydzsekk nélkül.)
A fémes durvulat és az álmodozó shoegaze (szinte) tökéletes fúziója.
Nem gondoltam, hogy az ilyesmi lehetséges, pedig de.
A mágikus-pszichedelikus borító mögött egy kiváló bemutatkozó album rejlik. Az Inherus tagjai olyan csapatokból verbuválódtak, mint a Forlesen, a Lotus Thief, a Swallow the Ocean, és a Witchkiss, zenéjük fő alapvetései pedig a post-metal és a doom. A jól megírt dalok emellett tökéletesen visszaadják a kép hangulatát, miközben nem csúsznak bele a szentimenti miszticizálásba, vagy a depis világfájdalomba - talán éppen ezért tudnak messzire elröpíteni. Lényegében tavasz óta a lejátszómban ragadt, és a non plus ultra az, hogy a Beholden becsületkasszás a Bandcamp oldalukon. Nálam esélyes az idei év legjobbjai közé jutásban.
Újrakeverve, nem rázva.
Gleccserhipnózis az izlandi nepáliaktól, akik tizennegyedik századi perzsa szövegeket improvizálnak a plútóbolygón, szerelmi hegedű- és zsebharmónium-kísérettel. Csodálatos glisszandók, amik kimerevítik neked az időt, és mint egy puha pengét, beleéneklik a szívcsakrádba. Hűvösebbek és magadrahagyottabbak, mégis emelkedettebbek és kékebbek, mint eddig, igen, minden kétséget kizáróan kékebbek.
Úgy látszik, hogy a Spidergawd stabilan beállt a kétévenkénti megjelenésre. Ami nem baj, mert esetükben a kiszámíthatóság eddig mindig találkozott a minőségi dalszerzéssel. Most is ez történt.
Legközelebb élőben: 2024. március 8-án Poznanban, vagy március 10-én Münchenben.
Amalie Bruun új albuma nem egységesen a feketefémen alapul, mint a Mareridt, nem egekben szárnyal, mint a Folkesange, hanem Fradi-leveshez hasonlóan mindenből van benne egy kicsi. Az echte folkereknek és blackereknek ez jó eséllyel szájhúzásra, az elmélyült fülelőknek pedig mosolyra ad okot.
A The Spacelords folytatja a Mindenség feltérképezését. Korábban ismeretlen fajokkal találkoztak, aktuális jelentésükben viszont változatos élelmezési problémákra igyekeznek adekvát válaszokat adni. Füleldide, ha te is nektárt kóstolnál:
David Holmes sokadjára visszatérő vendégünk, Raven Violet énekesnő szüleivel pedig az Unloved nevű projektjét viszi közösen. Kettejük közös munkájának eredménye egy 74 perces, film nélküli filmzenei album, a legjobb holmesi hagyományok szerint.
Nem tudtad, hogy várnod kellett volna erre a lemezre, pedig megérte volna.
Hihetetlenül hosszú idő elteltével, hihetetlenül hosszú fel-, rá- és elkészülés után megérkezett az új Peter Gabriel nagylemez. Ami valójában inkább kettő, mint egy.
Jenő a király!
A denveri Wayfarer feltalálta az amerikai gótikus western és a black metal zenei keresztgyermekét. Létezik olyan, hogy gótikus feketefém? Mert ha igen, akkor ez nagyon frankó.
Ezt meg csak a harmincadik születésnap kedvéért.
Az öt év után megjelent új Morne friss, mint egy kora reggeli arcraesés. Zenéjük továbbra is a post-metal és a sludge tökéletes keresztezése, és hasonló mély nyomokat hagy a hallgatóban, mint a To the Night Unknown.
Van egy ilyen is.
Érdekes képződmény a Bees Made Honey in the Vein Tree: annyi műfajt és szubzsánert kevernek egymással, hogy már maga a törekvés is megsüvegelni való. Mert ha feldobom, psziho sztóner, de ha leesik, akkor post-metal, drone, vagy éppen doom metal. A végeredmény nyolcvan percnyi csillagködbe néző mélázás, ami helyenként egy törzsiesebb Toolt juttat az eszembe.
Belgiumban alkot a Lethvm, és post-metaljukat sludge és feketefém teszi változatossá. A Winterreise a harmadik nagylemezük, remélhetőleg a folytatás sem lesz ennél gyengébb.
A találékony proggerségtől a kontrollált káoszig terjed a bolgár TДК zenei palettája, és ebbe a jazz rocktól kezdve a Mr. Bungle-szerű agyament megoldásokig és az ide-oda biggyesztett elektronikáig szinte minden belefér. A végeredmény mégis élvezhető, sőt néhol szinte hallgattatja magát - de ne felejtsük el, hogy mindezt saját mércével méricskélve kell érteni. Kíváncsi fülűek ide tapadjanak:
A Svalbard negyedik albumát nyugodtan nevezhetjük a három évvel ezelőtti When I Die, Will I Get Better? ikertestvérének is. Részükről mind az intenzitás, mind pedig a zenei minőség változatlan, úgyhogy fülelésre fel!
Úgy tűnik, hogy 2023-at nyugodtan nevezhetjük a dítmetál évének is, mert szinte minden régi halálbanda frankó lemezzel jelentkezett. A sort most az Autopsy folytatja - a hosszú című korong nyilván nem egy új Mental Funeral, de alaposan tarkón csap.
Fogós dallamok, fergeteges ének, dobszólók és jó hangulat.
A titkos kedvencek közé tartozó SubRosa 2019-es oszlása miatt érzett szomorúságot tavaly nagyban csökkentette a The Otolith bemutatkozó albuma (Folium Limina, 2022). Idén ősszel ismét örvendezhetünk, mert a The Keening szintén a 'Rosa utódja: a korábban az anyazenekarban gitáros-énekes posztot betöltő Rebecca Vernon egyszemélyes projektje, amely formáció is a megszüntetve-megőrizve-újragondolva tengelyen mozog. Vernon kisasszony belső zenéje sötét hangulatú, tengerentúli gótikus-folkos, de azért rokkmetálosan is megdörrenő stíluskevercs. Őszi hangulatú hegedűs remekművek, szevasztok!
Kazettaszalag- és szívidegcsikorgató ördögűzést celebrál csuhás Kristin Hayter (Lingua Ignota másutt). Mocskos és felemelő kísérleti miséje a lelkiüdvünkért, a mienkért, bűnösökéért szól, sötét, bánattól túlvezérelt, zörgőcsontú zongoráján kísért balladákkal, kificamodott, reményvesztett, zűrzavaros fohászokkal és krisztusvérébenmosdásra való frekventált felszólításokkal. Kitépi a szíved szerintem!
Az elmúlt két hétben valaki már linkelte a FB-csoportban az új Rorcal albumot, de hogy ne legyen hiányérzetünk, álljon itt posztként is. Legközelebb élőben: 2023. október 26., Analog Music Hall.
