Harminc éve jelent meg.
Megjött a liverpudli Mugstar kilencedik albuma. A formulán továbbra sem változtattak: a Magnetic Seasonsön jóféle psych-kraut-space rock hallható. A lemez hossza az egeket veri: két, negyedórán is túlnövő dal miatt (Remember the Breathing, Ascension Island) 75 perces a hanganyag. HivaMug és FaceMug.
Agyromboló hatású kísérleti/avantgarde zenét játszó trió, melynek tagjai:
David Kollar - gitár, basszus, elektronika
Pat Mastoletto - dobok
Paolo Raineri - trombita, ének
Ha már a Fácse-csoportban szóba került.
Új! / Korábban / Még korábban
Nem összekeverendő a portlandi nehézsúlyú female fronted doom Witch Mountainnel, ez a 2008 óta létező hamburgi 70s heavy-doomrock hegyiboszorkány harmadik nagylemeze.
Egy jó kis debütlemez San Fransiscoból, hetvenes évek, heavy rock, bajszok, simán van olyan jó mint mondjuk az utolsó Kadavar, ráadásul csak 33 perc.
Emlékeztek még a digó Zippóra? Vagy öt éve nem volt lemezük, ez a negyedik, rajta mindenféle prog rock, psych rock, stoner, doom, noise, posztmetál keverékkel. Saját maguk producelték egy olasz stúdióban, a keverést viszont kaliforniában az a Toshi Kasai végezte, aki a Big Business tagja volt jódarabig, és dolgozott a Shrinebuilderrel és a Melvinsszel is.
Az EP után megérkezett a harmadik nagylemez is.
Van egy vadonatúj kiadó a honi underground palettáján, Methroom névre hallgat, ez pedig az első kiadványuk. Saját bevallásuk szerint elsősorban improvizatív, szabad folyású zenékre szeretnék helyezni a hangsúlyt, ezt az ideát tökéletesen testesíti meg három tételt tartalmazó bemutatkozásuk, amely tíz húrral támad le, dalszerkezetet tipor el, fejhallgatózásra késztet és hiányt pótol.
Az utóbbi évek legigazibb punk bandája. Senki nem csinálja ezt náluk hitelesebben mostanában, hozzájuk képest minden csak művi. Alapvetően tök leszarom bárki ellenvéleményét, mert a Life Stinks olyan. A proto-punk legnagyobbjai tarolnak itt bele a Flipper és a Germs pszichotikus bunkó szarába. Nincs itt szó semmiféle zenélésről, érezhetően nem nagy művészei ők hangszerüknek, sőt. Mégis, olyan elragadó őserő, olyan tahó szentség, olyan bájosan öntörvényű gyomrosok, olyan készületlen és monoton és kifejező szimplaság árad itt érzékenyen és kigondolva (némi fúvósokkal megbaszatva), hogy arról csak a műfaj szarrá hivatkozott legnevesebb képviselőit citálva lehetne mesélni napestig, de az milyen unalmas lenne már. Egész egyszerűen így kell ezt csinálni ma is, így kell mindenre toszva faszra venni a zenét, és mozgásképtelenné rúgva azt új életet lehelni egy örök életű műfajba. Zseniális. Minden nyekergésük és hamis hangjuk katartikus.
A kultikus NSZK deaththrash Protector már második nagylemezét hozta most ki a High Rollernél, amióta Martin Missy újraszervezte a zenekart stockholmi arcokkal. Sunlight stúdió, producer Tomas Skogsberg, borító Kristian Wahlin!
A norvég zenekar ugyanott folytatja ahol három éve abbahagyta, ez is egy ugyanolyan ópiátos doom lemez, le is írhatom akár ugyanazt mint akkor: temetői orgonával, 70's pszihedeliával sűrűn átszőtt, monoton doom, Sleep / Acid King féle stoner rokkal, hangulatos, hosszú dalokkal.
Progmetál rajongók nyilván jól ismerik a zenekart, a többieknek azért leírom hogy ez a Fates Warningos Ray Alder másik zenekara, immár a hatodik nagylemezzel. A rendkívül sajnálatos dolgok miatt (agyvérzés, kóma) Bernie Versailles nyiván nem tudott részt venni a dolgokban amit én eléggé fájlalok, így a főnök Nick Van Dyk mellett három volt Megadeth gitáros is kisegített, köztük Marty Friedman is, valamint John Bush is vendégszerepel.
Mindenki nyugodjon le a picsába, kuss legyen. Besötétítesz, berakod a tavalyi év egyik leggyilkosabb lemezét, befekszel az ágyba, betakarózol, és felemészted önmagad.
A szintifilmzenepápa úgy belendült, hogy a tavalyi óriási Lost Themes után már itt is a második része (vagyis inkább kicsúszott valahonnan, mert a hivatalos megjelenés április közepe).
Ződre vana, ződre vana, ződre vana levél!
A hetvenes évek végének és a nyolcvanasok elejének ütős
hard rock/heavy rockját kiválóan toló banda Svédből.
Az énekes a Dio-Dickinson-Tony Martin vonalon mozog,
és neki sincs miért szégyenkeznie.
Én még mindig tavalyban nyomom. Már február idusa van, de idei lemezt én még nem hallgattam meg, kivétel ez alól a legutolsó Bowie. Mondjuk, született annyi fasza lemez tavaly, hogy bőven kitartson, itt van például ez is. Ideális fülbevaló a riot grrrl-fanoknak, a punk és a noise rock szerelmeseinek. Egyébként ez egy csajzenekar Kanadából, és a legjobb csajzenekar jelenleg a Földön.
A holland Junkie XL lassan húsz éve űzi az ipart.
Az utóbbi pár évben filmzenéket szerez,
pl. ő jegyzi a Mad Max: Fury Road, vagy a Black Mass OST-ket is.
Megjött az új Wolfmother, Andrew Stockdale a megszokott gitár/ének mellett a basszust is felnyomta, a dobok mögött Josh Freese (Suicidal Tendencies, Nine Inch Nails, Devo, Social Distortion, stb-stb-stb).
Márciusban új Big Ups.
A new yorki grind/powerviolence/hardcorepunk Magrudergrind új nagylemeze, 15 dal, 24 perc, kiadó Relapse, producer Kurt Ballou. Élőben egy hónap múlva, a Dürer Kertben a Primitive Mannel.
Post-alt-experi-something rock Új-Zélandról.
Június 28-án élőben is láthatjátok őket a Dürerben a Rosetta előtt.
A szervezésért pedig nagy köszi Milánnak! Fácse.
A The Body idén sem nyugszik (tavaly azt hiszem négy kiadványuk volt), itt az új LP, és hamarosan érkezik a Full of Helles kollaboráció is.
A belgrádi Repetitor lenyűgöz. Olyan, mintha a Fugazi, a Hot Snakes, a Sonic Youth, és Loudspeaker leköltözött volna ide a határra. Kirobbanó, mindent szarrátoszó energia ömlik eszelősen összerakott, ezerrel pumpáló dalaikból. Igazi, kompromisszumot nem tűrő erőtrió, nem szarakodnak, a kőkemény - és néha kifejezetten sabbathikus - riffeket is a legtökösebb punk és noise-rock modorban adják elő, te meg csak a lábkörmödet fejeled, mert ezekre a baszott izmos dörgedelmekre nem lehet nem megmozdulni. Egész egyszerűen csodálatos, én nem tudom elképzelni, hogy ez valakinek nem dobogtatja meg a szívét.
Valaki pedig megmondhatná ezeknek az arcoknak, hogy ne adják már ingyen a lemezeiket, és hogy jöjjenek el kishazánkba és adjanak egymás után egy tucat koncertet.
Új, de mégsem: az Aberystwyth Marine hanganyaga 1996-1998 között, a Lunatic Harness és a Royal Astronomy albumok idején született meg, de mivel anno a Virgin Records valami mást várt Mike Paradinas-tól, mostanáig kiadatlan maradt.