Híre ment Indianában, hogy népszerű lett a The Southern posztja az IWRYB!-n. Úgyhogy gyorsan megjelentették a második részt is.

Három dal, másfél órás játékidő, a csillagközi térbe eljuttató jammelés: ez az Øresund Space Collective legutóbbi albumának lényege. Ha mostanáig bírtad őket, akkor fejben ez is messzire fog repíteni.

  

Cave Sermon néven a Melbourne-i Charlie Park alkot, a Fragile Wings pedig a harmadik nagylemeze. A hattételes, negyven perc hosszú hanganyag kiváló, progresszív felhangokkal, kicsit haláli témákkal is operáló post-metalt rejt. Megtalálható bennük minden, ami egy poszt-metallernek kedvence, a nihilsta gyepálástól kezdve a merengő szomorkodással bezárólag. Gyanúsan nagyon frankó.

 

Az új Morcheeba nagylemez olyan, mint amikor régen minden jobb volt. Downtempo, trip hop és elektronika keveredik Skye mézédes dallamiaval a dalokban. Mondjuk ha nem is a Big Calm, hanem helyette inkább a Charango jut róla az eszembe, azért az rendben van. Hallgatni jóság:

 

Itt a Garbázs, hol a Garbázs?

A Hattyúk idei bejövetele.

Az okkal és méltán elfeledett 2020-as Black Metal album után a svéd Witchcraft visszatért ahhoz a formulához, amelyhez a leginkább ért. Az Idag nagyszerű okkult-pszichotikus doom rockot tartalmaz. Kántálj te is velük az októberes tavaszban!

 

Jóféle hard/heavy blues rockban utazik az indianai The Cold Stares, és muzsikájuk inspirálói olyan bandák voltak, mint az AC/DC, a Cream, vagy a Peter Green-es Fleetwood Mac. Egyszerű, két lábbal a földön álló zenészek nagy élvezettel kedvenc stílusukat játsszák. Ez ennyi.

 

Hét év után tér vissza egy négyszámos EP-vel a kanadai Tunguska Mammoth, és továbbra is azt művelik, amihez a legjobban értenek. Tempós sztóner mötál a zenei megközelítés cimkéje, ebből már mindenki sejti, hogy a dalok a montreali sivatag mélyén születtek meg.

 

2003. november 23-án Peter Gabriel száz ember előtt lépett fel a Real World Studioban. A szerencsés kiválasztottak egy, Gabriel weboldala által meghirdetett játék nyertesei voltak. Nagy nehezen találtam hozzá videot a Tecsőn, de ennek minősége ne riasszon el senkit. Az élő felvétel rendesen élvezhető minőségű.

A FB-csoportban fülelőtársunk már említette az új lemez érkezését,

úgyhogy betoppant a Miracle Music posztja is.

 

A jó Steve lassan merengő gótikus country-jával felszakadnak a férfiszív mélyére rejtett sebek.

 

Imbolyogva rezonál: ez itt az új Pelikán.

 

A finn Demonic Death Judge legutóbb öt éve volt a vendégünk. Fél évtizedes várakozás után viszont most megérkezett az új korongjuk, ami pont ugyanolyan frankóság, mint amilyen 2020-ban a The Trail volt. Füleldoda:

 

Az ötlettelen és semmitmondó nevű bristoli Knives bemutatkozó albuma zeneileg nagyon csecse zajrockot rejt fél órán belüli játékidővel. Énekügyben Jay Schottlanderre a ritmusos odamondás jellemző, ami direkt rappelésbe talán csak kétszer megy át. Zajság, tempó, szeretjük.

Az örökmozgó aussie zenegép nemrég közzétett több, szuperhosszú koncertfelvételt. Ezek egyike a tavalyi év fellépéseiből összeválogatott két és negyedórás Psych Suites. Nagy jóság.

A kanadai Harem Scarem '87-es megalakulása óta valami miatt a "méltatlanul alulértékelt" kategória stabil versenyzője. Pedig az öt év után nemrég megjelent Chasing Euphoria újabb gyöngyszeme a dallamos rockzenének.

Mark Pritchard nevével most találkoztam először, a Thom bácsival nemrég megjelent kozös albuma viszont tetszetős a füleimnek. Csekkold le te is:

 

Ez a nagylemez is jól kimaradt a tavalyi posztok közül. FB.

 

Január utolsó napján jelent meg a harmadik Hultén nagylemez. Ha komálod az első kettőt, akkor ez is hozzád fog nőni.

 

2016-ban jelent meg az argentín The Black Furs bemutatkozó albuma, amely adrenalintól fűtött blues alapú tempós rockzenét tartalmaz. Egy másik szemszögből nézve punkos hozzállással felvezetett sztóner rákenrót kapsz tőlük bő ötven percben. Pont annyira frankóság, mint amennyire ismeretlenség.

Bő két évtized után ismét van új mclusky nagylemez.

 

A Kollaps\e svéd banda (újabban inkább a lemez címéhez hasonlóan K L P S módon írják a nevüket), ez pedig a második nagylemezük, amely frankó post-metal/sludge keveréket rejt. Füleldoda:

 

Tizenegy évvel az Easy Pain után megérkezett az új Young Widows nagylemez.

A zene pedig ugyanolyan mocskos zajrock, mint amilyen pl. az Old Wounds idején volt.

 

Az Intervíziós ABBA-metált mostanra mindenki megszerette. Én is.

 

Öt évvel az első közös, cím nélküli album után megérkezett Kovács Adrián és Koccan Ricsi második közös nagylemeze. Úgyanúgy, mint korábban, most is hard és heavy rock rejtőzik a borító mögött.

Egy kis öregsulis halálmetál a régi motorosoktól: öt év után jelent meg az új Benediction korong, és bár szerintem kicsit haloványabb lett, mint a 2020-as Scriptures, azért bőven érdemes a kilencedik nagylemezüket pörgetni. Nyilván nem írtak egy újabb The Grand Levellert vagy egy új Transcend the Rubicont, de ne legyünk elégedetlenek. Akinek meg nem inge, annak nem halála.

 

Ez az album is kimaradt tavaly a posztok közül. CSFB.

Hat éve, a The End megjelenése idején hallottunk utoljára a svéd Ordosról. Most viszont jól megleptek a negyedik korongjukkal, ami szerintem kicsit jobban sikerült az elődjénél.

 

Egy éve létezik a The Yagas, és a banda énekesnője a mostanáig inkább színésznőként ismert Vera Farmiga (The Conjuring, The Departed, Up in the Air, stb.). Az öttagú társulat frankó gótikus rockmetálban utazik, ami kifejezetten jól áll nekik.

Minőségi feketefém Finnből. Műfajának tavaszi évlemeze.

 

Az új Conan album az erőszak dimenziójának lényegét fogalmazza meg.

Nagyon lassan és alaposan mélyre fúrva.

Legközelebb élőben: 2025. október 12.

 

Rövid, de velős az új, alig harmincöt percnyi hosszú Melvins hanganyag.

 

Itt a Gépfej, hol a Gépfej?

 

Anno 2013-ban posztoltam a freeblogon ezt a remek albumot, de biztosan vannak, akik lemaradtak róla. Emellett éppen aktuális a húsvéti nagy zabálás, tojásfestés és locsolkodás közbeni részeg süteményhabzsolás idején. Aki komálja a dub, a reggae és a klezmer keverékét, annak tetszeni fog.

Négy évvel az Infinite Granite után nagyott dobott a Deafheaven:

a Lonely People hallgattatja magát, akár egymás után többször is.

A sokadik tavalyról kimaradt nagylemez. Bár mostanra valszeg minden rajongó beszerezte.

 

Megérkezett az újabb totál-brutál hallgatnivaló a Neptunian Maximalismtól a harmadik, kis híján száz perces sorlemez képében (?). A hangulata az, ami zseniközelivé teszi: olyan, mintha a Himalájában egy elhagyatott kolostorban szemlélődnél napokon át, közben pedig végig egy frankó tripen lennél.

 

Saját farkába harap a kígyó a Messa negyedik nagylemezének a borítóján, ezzel az örök körforgást valamint a menetrendszerűen bekövetkező megújulást is szimbolizálva. De ne folytassuk a mélyfúrást a szín bólikájának alapjaiban, hanem idevésem a szokott mondatot: szerintem ez az eddigi legjobban sikerült hanganyaguk. Kagylózz és döntsd el te is, hogy valóban így van-e?

 

A Jazz is Dead sorozatot nemrég fedeztem fel: öt éve fut, a két alapembere Adrian Younge és Ali Shaheed Muhammad, és vagy van mellettük egy harmadik együttműködő, vagy nincs. A 22-es ratjszámú darabnál ráadásul jóféle arab jazzre számítottam, ehelyett zseniális, fúziós afrobeat-et kaptam a művészektől, szűk fél órában. Errefelé tessenek fülelni: