Nem értem: mit akarnak a sivatagi arcok az Álcsőrrel?

Viccet félretéve: tizenhat év után megint itt van a Masters of Reality!

 

Egy elsőre furának tűnő közös munkáról mindig kiderülhet, hogy

valójában jó ötlet volt. Mozgókép vagy Bandcamp az nincs.

Két és negyed évvel a Force Form Free után megérkezett az új Dead Madow nagylemez.

Interjúság a lényegről.

Két lemeznyi, összesen két és fél óra hosszú csodálatos közös zene.

Első / Második

 

Ez vagy valami, vagy pedig megy valahová - vagyis a kettő közül legalább az egyik igaz a Maud nevű molylepke muzsikájára. Ezen kívül nekem max annyi ugrik be. hogy egy, még önmagához képest is szabadon alkotó és elborult(an improvizáló) Tori Amos jelenik meg lelki szemeim előtt, akárhányszor elkezdem ezt az albumot hallgatni. Szép feladat, mert nagyon nem könnyű eset. De Érden érdemes:

 

Három lemezes újrakiadás 16, mostanáig kiadatlan felvétellel,

ráadásul Kevin Shirley az egészet újrakeverte.

Az Imperial Triumphant eddig sem arról volt ismert, hogy finom és nőies módon önti dalba a világról alkotott véleményét. De most valahogyan sikerült még egy lapáttal rátenni a három évvel ezelőtti Spirit of Ecstasyre. Durva ez a túra:

 

Kunningem Rozália harmadik nagylemeze olyan, mint az első: a királyos rákenró a lényege. Ennél többet várhat valaki egy hard rocker hölgy muzsikájától, de minek? Egyszóval frankóság, mint a debütáló hanganyag.

 

Azt hittem, hogy a 2011-es Rest után nem lesz folytatás, és a Rwake megmarad ötlemezes előadónak. Az élet viszont képes rácáfolni a véglegesnek tekintett dolgokra, így majdnem másfél évtized után megszületett és megérkezett a hatodik albumuk. Tessenek fülelni:

 

Van új Nightstalker nagylemez - és ezzel a lendülettel jutott eszembe, hogy most már több, mint két évtizede, a 2004-es Just a Burn album óta ismerem őket. Nincs más hátra, mint rákenró!

 

Bizonyos emberek. akik az A Storm of Light, Intronaut, Generation of Vipers, Battle of Mice bandák tagjai, két éve úgy döntöttek, hogy közös bandában is zenélnek. A Teeth to Sky a bemutatkozó nagylemezük, és saját szavaikkal azt mondták, hogy a zene szeretetéből rögzítették a nyolc dalt, melyeket a kísérleti rock, a noise rock, a korai ipari zene, valamint a sludge és a doom inspirált bennük. Fülelni szabad:

 

Örökmozgó Steven bő negyven percben tart áttekintést a prog/art rock 2025 első negyedéves állapotáról.

Mindenki egyéni hangon megszólaló, súlyban ázó és újító zenékre vágyik (brit tudósok kimutatták, hogy ez alól csak az AC/DC hívei a kivételek), de egyre mélyebbre kell fúrni a net bugyraiba ahhoz, hogy ilyesmit találjon az ember. De most itt van a belga Wyatt E., amely társulat a (vélt vagy valós) ókori sumér-akkád zeneiséget ötvözi a post-metal/sludge durvulatával. Az alapból szinte csak instrumentális szerzeményeket két énekesnő: az izraeli Tomer Damsky és az iráni Nina Saeidi orgánuma teszi átütővé, a játékidő felénél már csak pislogtam, mint béka a porban. Nemcsak az eheti évlemeze lesz szerintem, és a nagy kérdés innentől az, hogy milyen lesz a második rész?

 

A Yajaira a chilei sivatag mélyéről dúdolja nekünk a homokdűnék dalait. Érdemes rájuk odafigyelni, mert a tavalyi év egyik legjobb sztóner albuma az övék. Persze nem egy sietős társaságról van szó: harminc éves fennállásuk alatt az Epopeya a hetedik nagylemezük - de gyenge korong még nem került ki a kezük közül. Csekira:

 

 A 2017-es Sunnata óta két éve már volt újabb Sunrot nagylemez (The Unfailing Rope, 2023), de az úgy ment el mellettem, mintha mise' történt volna. A Passages EP várhatólag az újabb albumot előlegezi meg, és ha hallottad a bemutatkozó anyagukat nyolc éve, akkor képben vagy: sludge-doom-drone a háromszögeléssel azonosítható játék neve. Füleldoda:

 

Négytagú lánybanda ezerrel tolja a rákenrót, az énekescsaj pedig nem más, mint Thomas Vikström (Therion, Candlemass) leánya, Linnéa. Annyira jól nyomják, hogy legközelebb március 26-án a zenéjükre bulizhatsz a Barba Negrában.

Az új Year of the Cobra hanganyag szerintem az eddigi legjobb munkájuk. Gitártalan elszállós doom muzsika, női énekkel: a harmadik nagylemezen a korábbiakhoz képest kiforrottabbak és szerethetőbbek a dalok. A dob-basszus kombó remekül odacsap, ahol a legjobban érzed.

 

A Holy Black Mountain Side két, nagyobb lélegzetű szerzeményt tartalmaz.

Pszihedelik szuperszonik!

A Trout Masked Replicants is széjjelüt, de talán kissé fogyaszthatóbb, mint a párja.

Mindkét album 2024-ből maradt ki mostanáig.

Tavalyi elmaradás a 2024-es Five The Hierophant nagylemez, ami pedig az eddigi legjobb munkájuk szerintem.

 

Tizenöt év után Dax Riggs új szólóanyaggal jelentkezett. A jómunkásember a valamikori Acid Bath vidám tánczenekar énekeseként iehet ismerős. Az új album amilyen lassan készült el, pont annyira rövid: az alig fél órás hanganyag a déli bluesos gótika és a mocsári mutymorgó rock szerves keveréke. Ennek ellenére bőven van benne súly:

 

Megérkezett a dél-afrikai Acid Magus harmadik nagylemeze.

Ráadásul a Bandcamp-oldalukon becsületkasszás a hanganyag.

 

Az ötödik Naxatras nagylemez is megérkezett.

 

A Cammie Gilbertként született énekesnőt az Oceans of Slumberből ismerjük. A tél végén megjelent első szólóalbuma sötét hangulatú, nagyrészt akusztikus hangszerelésű(nek tűnő) dalokat tartalmaz rövid fél órában.

 

Tavalyra ígérték, aztán végül 2025 elején jelent meg, de a csúszás ellenére az a lényeg, hogy a kevésbé sikerült Hologram (2023) után megint egy frankó albumot adott ki a kezéből a mostanra duóvá fogyatkozott Amplifier.

 

Szombat esti egységsugarú feketefém. FB.

 

A Cowards a brit Squid harmadik, nemrég megjelent nagylemeze, amit pár napja fedeztem fel a Zinternet egyik bugyrában. A banda amolyan mindentbele post-punk muzsikában utazik, és hozzáállása a zenéhez engem az első két Fountaines D.C. albumra emlékeztet. Egy szóval: jóság.

 

Ha egyszer-kétszer bedurvuló, de a játékidő nagy részében befelé figyelő törzsi, és mégis alaposan fejbe verő muzsikára vágysz, ami a reggeli csikorgó fagyot is képes felolvasztani, akkor az Abur mindenképpen neked szól. Csekira:

 

A 16 tánczenekar új korongján nem annyira tőrőlmetszett hardcore, hanem inkább HC-sludge keverék hallható, de helyenként a zenéjüket beoltották kevéske sabbathista doom-os döngöléssel is. A Misguided nem töröl el birodalmakat, viszont három évtized után is jól esik őket hallgatni.

 

Gótikus rockdiszkó kedvelői, ide gyűljetek! Persze csak akkor, ha az új Tribulation lemeznél gótikusabb és táncolhatóbb muzsikára vágytok. A végére még egy Ramones-átirat is felkerült.

 

Sokadszorra vendégünk a Mantar, és pár hallgatás után úgy érzem, hogy az új nagylemez haloványabbra sikeredett, mint a 2022-es Pain is Forever... album. De ez még változhat, és biztosan lesz olyan, akinek elsőre beüt a hanganyag. Füleldoda:

 

Az elmúlt hét óriási meglepetése - amit azért emésztgetni kell.

Egy ilyen albumcím sokféle szóviccet elbírna,

úgyhogy nem puffogtatok egyet sem. Inkább füleldoda:

Az előző, három évvel ezelőtti album is frankó volt,

de a Between you... is legalább annyira erősre sikeredett. FB.

Ten green bottles hanging on the wall.

But if one green bottle should accidentally fall...

 

Mindhalálig rákk-end-roll!

 

Ez egy éjszakai, éjszakai repülés.

Legközelebb élőben: 2025. február 13., Dürer Kert

 

Thorn Wych megrögzött hangszerhegesztő, imádja az Egyesült Királyság-béli fákat, emellett húrozott rönköket, csontpikulákat, perkusszív tárgykultúrát eszkábál, ezeket húzza-vonja, tapogatja, lúpolja, visszhangolja, miközben ráénekel vajákos keveréknyelven, gajdol, nyenyereg. A végeredmény: hipnotikus, erdei folkdalok, pogánydrón, számomra olyan, mint Ak'chamel női párja, egyszerre druidikus, köze van a közel-keleti lüktetéshez és távol-keleti ragákhoz. Hogy terjeszti a ragályt, vagy varázsos gyógyerővel bír, azt mindenki a saját dobhártyabőrkéjén mérje le!

Ennek a posztnak annyi az apropója, hogy a nagy ma reggeli kutakodásban szembejött ez a lemez, Paul "segglukszörfőr" Leary-ileg, 2018-ból, és hogy kurva jó. Mennyire jó már! Szétcsúszott, rozsdás ódák, füstölgő, zavarosra torzult blues-ok, mezmerizál a csajvokál (The Baroness). Már a "Hand In The Fire" című dal miatt megéri. David Lynch also comes to mind. 

Harmadszor a vendégünk a blogon a temesvári Methadone Skies.

Jók, mint eddig mindig is.

 

Ha valami Down-szerű, délies, csatakos, de mégis sztóneresen szétesett,

óriási érzéssel előadott muzsikára vágysz, akkor itt ez a banda Kentuckyból.