Nem állítom, hogy olyan nagy ismerője lennék Trey Gunn munkásságának, de ezt a lemezt meg akartam osztani veletek. Jó, azt tudom, hogy a King Crimson gitárosa és basszere lett a kilencvenes években, ami már önmagában egyféle garancia, játszott a Toollal is, meg David Sylviannal, de a '96-os…

A hangarcheológus Soundwalk Collective idén is kollaborált egy jót Patti Smith-szel. További közreműködők voltak: Anoushka Shankar, Charlotte Gainsbourg, Tenzin Choegyal. Peradam by Soundwalk Collective 

Az egyik szemem sír, a másik meg üveg. Egyrészt örvendetes, hogy a jó öreg Trükkös végre összehozott egy klassz albumot (az előző kettőnél mindenképpen jobbat), másrészt viszont végtelenül szomorú dolog, hogy ehhez egy személyes tragédia szolgáltatta az alapot. Sajnos a stúdiómunka kezdetén hunyt el…

A szeptemberi megjelenések közül ezt vártam a legjobban. Most sem csalódtam: az All Them Witches még csak jó, és kiváló lemezeket adott ki. Ráadásul a sorban hatodikként megjelent Nothing as the Ideal az eddig legjobban sikerült albumuk. Nothing as the Ideal by All Them Witches 

Lassan negyedéve ülök ezen az albumon, úgyhogy bőven posztérett egy ideje. Az austini Tia Carrera mostanra már bő két évtizede királyos, Hendrix-féle elszállós gitármunkán és fuzzon alapuló, sok imprót tatalmazó, majdnem csak instrumentális rockzenében utazik. Az albumzáró, közel negyedórás címadó…

A Lángoló Ajkak sem tétováztak, hanem az ősz érkeztével kiadták következő nagylemezüket. Az American Head Wayne Coyne zenekari főnök szerint "a banda hazafias érzelmeinek megnyilvánulása", ennek ellenére senki se várjon tőlük nemzeti rockot. A banda visszafogta végtelen kísérletező hajlamát, aminek…

"Houston, minden rendben! Megkaptuk a negyedik Oceans of Slumber albumot!"  

Már a második lemezét jelentette meg az azeri, perzsa és orosz géneket magában tudó, teheráni születésű Sevda Alizadeh, aki öt éves kora óta Hollandiában él. 16 évesen elnyert egy sport ösztöndíjat, így lelépett otthonról és bár a kosárválogatottban is helyet kapott, inkább az Abletont…

Idei második albumán a Wire öt, nagyrészt a nyolcvanas évek végéről származó régi dalát értelmezte újra, valamint hozzácsapott három, korábban még kiadatlan szerzeményt.  

A Melbourne-i Foot zenéje olyan, mintha Jerry Cantrell beszállna a Stone Rosesba, majd a banda egyesítené a szétszívott stoner fuzzt a Seattle sounddal. Jóság. The Balance of Nature Shifted by Foot 

Az A Reality Tour Bowie utolsó, életében megjelent dupla koncertalbuma, amely két és fél órás erős merítéssel szinte teljes keresztmetszetét nyújtja a Thin White Duke négy évtizedes munkásságának.

Már nem emlékszem, hogy ki posztolta ezt az albumot az ősidőkben (valszeg Dani, vagy Sokszám lehetett), ma viszont eszembe jutott, hogy ezer éve nem szedtem elő meghallgatni. A belbecs pedig: IDM/trip hop beat-ekre rápasszított neoklasszikus zenét kap a fülelő a Gangliontól, kevés pszihós feltéttel.…

A kimondhatatlan Bâ’a név mögött egy francia feketefém trió rejtőzik, amely idén a második nagylemezét szabadította a világra. Zeneileg néha melankolikus, máshol inkább hangulati elemekkel bűvöl el, és van olyan is, amikor a csillagok között száguldanak a srácok. Ehhez azonban többször kell pörgetni…