Anélkül, hogy ezredszer is körbeszopnánk a sludge klasszikusait, álljon itt a Stone Titan, és dörgölje le a bőrt a puha kis faszotokról. Sötét, gonosz, undorító, rettenetesen drogos, szarásig zajos, perverz, és kibaszottul súlyos mélység az egész. Tőröl metszett paraszt rohadékság, tele savval maratott tonnákkal, lassan, gyorsan, improvizáltan vagy szőnyegbombázva, mindenkinek bele az anyjába, hippigyilkosan, hullát dugva, hányáson rágódva, ahogy azt kell. Fergeteges és gáncstalan ocsmány szentség, ami egy percig sem szarakodik, nem kertel, de szerencsére komolyan sem veszi magát.
Nekem a nagylemez és a legfrissebb kislemez kettőse lehántolta a mogyoróm már párszor. A lényeg, hogy hangosan kell hallgatni őket és fasz állapotokban.