A Hibernaut második lemeze Salt Lake Cityből érkezett hozzánk. Zenészeit olyan bandákból ismerhetjük korábbról, mint a Dwellers, Laughter, az Oxcross és a SubRosa. Az Obsidian Eye a doom, a stoner és a sludge segítségével egy sci-fi horror történetet regél el a hallgatónak, amelyben egy titokzatos interdimenzionális entitás megfertőzi, megöli, végül reanimálja az embereket, hogy egyre terjessze a befolyását. Fincsi, mi?
Az aussie Umlaut (vagy időnként: Ümlaut) a korábbi Mr. Bungle-tag Bär McKinnon bandája. Ehhez fogható a zenei világuk is: a surf rock ad it randevút az avantgarizmusnak, valamint a kísérletező kedvnek, és a jazzes dolgoknak.
A Vibravoid tagjai nem pihentek sokat a babérjaikon: alig egy évvel a We Cannot Awake után már készen is van az újabb Vibra-opusz. A hatvanas-hetvenes évek pszichedeliája továbbra is uralkodik!
Négy évvel a bemutatkozó nagylemez után megérkezett a Cosmic Reaper második korongja. A kozmikus stoner doom saga folytatódik, és elődjéhez hasonlóan a Bleed the Wicked... is hallgattatja magát.
Az ukrán Stoned Jesus is azon ritka bandák közé tartozik, akik minden lemezükkel egyre jobbak zeneileg. A Songs to Sun az év egyik legjobb pszichedelikus/sivatagi rock albuma. Ha nem a legjobb.
Hosszú idő után a Rockpapó is új albummal jelentkezett.
A Jade a death doom és a hangulati feketefém segítségével énekli meg, hogy mennyire nehéz az élet Katalóniában, ahol mostanában óriási pókokkal próbálnak folyókat szabályozni a klímaválság megoldása érdekében.
A francia industrial metal veteránok, a Treponem Pal egy ideje már kicsit öregfiúkos tempóval jönnek ki a lemezekkel, az előzőre hat évet kellett várni, most viszont bő két év után új anyaggal rukkoltak elő szeptemberben, itt a 12 számos World Citizens, ebbe most nem csempésztek sem dubot, sem B-52s-t; marad a francia akcentus, a masszív groove, a mechanikus ütemek és a ragadós, mérgező hangzásvilág.
Erőteljes visszatérés 46 percben, de azért már messze túl a zenitjükön, a 2023-as Screamersnél első hallgatásra viszont jobb lett.
Ezt pedig küldeném mindenkinek, aki szereti.
A Fradi-leves módjára a mindent mindennel keverés nagymesterei
megint kiadtak egy kegyetlenül királyos nagylemezt.
Aki francia post black metalra vágyik, az ide gyűljön! Főleg akkor, ha nem idegen füleitől a sötét világnézet és az ipari hangzás, valamint a trip hopos beatek kísérletező kedvű vegyítése.
Walter Trout a világ egyik legjobb blues gitárosa. Lassan négy évtizede jelennek meg lemezei, és együtt zenélt John Mayalltól kezdve Bo Diddleyn keresztül egészen Joe Bonamassáig. Idei nagylemezén a modern életvitel hétköznapi szorongásait és félelmeit járja körül. Zenéje néhol egészen a hard rockig elmerészkedik, a másik véglet pedig a csilingelő akusztikázás. Így vagy úgy, ez egy kegyetlenül jó korong. Füleldoda:
Négy éve találkoztunk először a svéd In Mourninggal. Hatodik, nemrég megjelent új albumuk muzsikája ugyanúgy a dallamos halálmetál és a post-proggerkedés kitűnő kevercse, mint ahogy elődje is az volt.
A flamand Slow Crush alapvetően shoegaze-ban utazik. De a képlet nem ennyire egyszerű: a női énekkel felvértezett négyesfogat a doomgaze és az alternatív metál térfelére is áttéved kicsit. Így már nemcsak egyéni a zenéjük, hanem ellenállhatatlanul húz az albumvégi katarzis felé. Modern shoegaze is alive and well.
Adrian Sherwood (as On-U Sound himself) jelen korongjával két, nemrég eltávozott zenésztársának, Mark Stewart énekesnek és Keith LeBlanc dobosnak állít emléket. Teszi mindezt úgy, hogy cseppet sem gyászos hangulatú a The Collapse of Everything, hanem zeneileg a szokásos műfaji sokszínűség van jelen: az alap a dub/reggae, van némi trip hop, de feltűnnek veszett jó fúvosok is. A basszus végig Doug Wimbish (Living Colour) keze munkáját dícséri, emellett Brian Eno vendégeskedik a The Well is Poisonedben, a Speghetti Best Western című dalt pedig akár Ennio Morricone is írhatta volna. Dubbereknek bejövős lesz.
A michigani La Dispute első lemeze, a hosszú című Somewhere at the Bottom of the River Between Vega and Altair annak idején hosszú hónapokra beragadt a lejátszómba. Bár eddig még csak kiváló albumaik jelentek meg, most a hatodik korong kapcsán érzem ugyanazt az izgalmat, mint a debütlemeznél. Fülelni muszáj:
A főníciai Ba'al istent az egyiptomi Hórusszal azonosították, emellett alakja megjelenik a a héber Bibliában is, ahol Jahve ellenfeleként írták le. A sheffieldi Ba'al muzsikája ennek megfelelően nem toalettpapírral gurigázik: a post-metal az alap, amit hol a dallamos feketefém, hol pedig a bűzös kipárolgásokkal fertőző sludge felé hajlítanak el. Arra biztosan mérget vehetsz, hogy a brit banda dalait nem játssza a Sláger Rádió.
A borító tükrözi a zenét: pokoli forróság és belassultság, ami közben a torokodat fojtogató üvöltés is bennragad a tüdődben. A Hell olyan bandákkal együtt igyekszik a külső és belső végtelen feltérképezésére, mint az Indian, a Primitive Man vagy a Grief. A lassan őrületbe kergető letargiát pedig a sludge, a doom és a drone hangjaival öntötték dalokba, illetve a segítségükkel alkalmazzák a hallgató idegzetén.
Élőben rögzített avant-free-jazz-rock mészárlást bírod?
Megkésve bár, de törve nem: itt van az új The Haunted korong. Az a legszebb az egészben, hogy a Songs of Last Resort a legjobb lemezeik egyike lett. Ehune fülelde:
Az a jó az online zenekutatásban, hogy előbb-utóbb mindig szembejön egy olyan banda, amelyik az ismert alapanyagokból és bevett fogásokból olyasvalamit kavar ki, amilyen végeredményt még sosem hallottam - ilyen a svájci Arkhaaik második albuma is. Ha létezne olyan, hogy bronzkori metál, akkor az ilyen lenne. Lendületes, feszes, barbár módon koponyarepesztő és vérfröccsentő.
Kicsit régebben, 2021-ben találkoztunk utoljára az amerikai Borrachoval. Azóta volt '23-ban is egy korongjuk, az eleddig poszttalan Blurring the Lines of Reality, és most itt van az új albumuk. Lehet hallgatózni:
Megérkezett az új Sinsaenum nagylemez. A Csihar Attila és Sean Zatorsky által vezetett extrém metál szupercsapat királyos dalokat hozott össze a harmadik hanganyagra. Feketés halált kedvelők, szevasztok!
A folyton változó nevű Osees ismét nagyot alkotott. Az Abominationnel valószínűleg találkozni fogunk a 2025-ös év végi listákon.
Sosem rajongtam a folk metálért, és valójában az Apocalypse Orchestra sem sorolható ebbe az alstílusba. Ez a svéd banda valahogy mégis elérte azt, hogy középkori(as)ra hangszerelt doom metált nyomjon úgy, hogy még az én finnyás fülemnek is tetszetős legyen. Szóval egy próbafülelést szerintem mindenképpen megérdemelnek.
E heti sivatagi rocker bandánk a Blue Heron. Az arcok biztosan komálják a Sleepet és a Kyusst, de muzsikájukból kihallható némi Dirt-időszakbeli Alice In Chains is. Úgyhogy: mindent tudsz. Szálljon messzire a basszusgitár mélyből búgó, homokdűnéket megmozgató hangja!
A francia Ash Twin Project hölgy hangszobrásszal az élén proggerkedő, dallamos post-metalt játszik. Amivel persze képesek átcsúszni a post-rock térfelére is, ezt viszont nem zavaróan teszik. Szövegeik költőiek és összetettek, és bár a metálzene nem pont erről szól, azért érdemes őket tanulmányozni. Bemutatkozó albumnak a Tales nagyon is frankó.
Öt év után megérkezett az új Pharaoh Overlord nagylemez. Krautikus, robotikus, avantgardicus. Gitáron közreműködik: Aaron Turner. Csekira:
A Witch Zambia szülötte, és bő fél évszázad alatt a Sogolo a kilencedik nagylemezük. Muzsikájukban keveredik egymással a helyi ún. zamrock, az afrikai funk és némi savas rock is. Önmagában is megállja a helyét fülelnivalóként, de egyúttal nyár esti zenés mulatságok aláfestéséhez is remek.
A birminghami Margarita Witch Cult ködös, misztikus és doom-os, de egyúttal tükörbenevetős önkifigurázós pszichedelikus proto-sztóner metáljával kellemes szórakozást kínál a trió muzsikáját fülelőknek.
