A harmadik Philm nagylemez igen furcsa szerkezetű. A számok egyik fele a már jól ismert, helyenként proggerkedést sem nélkülöző post-metalban meghempergetett szerzemény, másik fele pedig jazzes, improvizáció-fűtötte zongorás muzsikaszó. Hogy ez a szerkesztés mennyire adja ki a lemez ívét, vagy hogy jó-e egymástól ennyire elütő hangulatokat árasztó dalokat egymás mellé és után passzítani, az egy másik történet. Nekem egy-két hallgatás után tetszik, aztán év végéig kiderül, hogy mennyire lesz tartós a rövid távú begyere.
