Az egyik kedvenc idei lemezem. Szarrá roncsolt, rommá mocskolt próbatermi hangzásvilágban torzulnak bizarr, szürreális, életképtelen szörnyeteggé a feltűnő-eltűnő, nyúlánk, lebegős, nyers, improvizatív, '50-es évekbeli rockmelódiák mutáns, felismerhetetlen torzói. Erősítők halnak csendes halált, valaki betrinyózva dúdol, valaki dobot hangol félrészegen, közben kivérzett, céltalan dallamok mosódnak kazetta-esztétikába, a háttérből dörög a basszus, zörög a mélynyomó, a mindenkori nyekergés simogat és karcol, unottan pendülnek a picsába elhangolt húrok, a harmóniák csak a harmóniák szellemei. Valahol elkezdődik és valahol vége van, kurvára mindegy. A legnyomorultabb és legszebb dolog. Hipnotizálva nézed, ahogy lassítva kopik le a falakról a szentségtelen zene gyönyörű, szürke hamva. Megőrülsz és megtérsz. Egyszeri és megismételhetetlen csoda.