Michael Gordon nagy forma. Masszív életműve során dolgozott a Kronos Quartettel, csinált egy pár kísérleti filmzene-szerűséget Bill Morrisonnal, írt kvázi-operákat, de nekem az örök kedvencem tőle az idegtépő Trance, a szédítő Timber és a meditatív Rushes, amik simán a kortárs minimalista komolyzene remekei. Idén meg kijött ez, amin a zseniális The Crossing kórusának két tucatnyi énekese dalol jó sok irányba, nagy vehemenciával. És ennyi. Énekhangok egymáson, egymásba. Szép, frusztráló, ijesztő, megváltó, kegyetlenül összerakott vokális és zeneszerzői csúcsteljesítmény.