Michael Berdan és Ben Greenberg (Drunkdriver, helló!) duójára a 2015-ös zseniális Perfect Worldtől kezdve érdemes figyelni, mivel baromira nem evilági és rohadtul nem egyszerű, amit csinálnak. A tavalyi Wake in Fright pedig még egy lapáttal rá is tesz, noha nem úgy, ahogy sokan várták. Primitív, monoton, őserejű gépdob kalapálásra zúgnak rá a gyors vagy lassú, de mindig gyilkos riffek és feszülten mormolt torz szavak, az egész ugyanakkor túl van a Big Black és a Godflesh nyúlásán. Narratív, sötét, anarchikus világépítés és világpusztítás megy itt. Gyönyörű és megváltóan zajos, dekadens minimalizmussal és meghökkentő nihillel széthányt dalaikat felrobbantja az elfojtott politikai szenny, a kegyetlen társadalmi pesszimizmus, a gyászos status quoként tomboló érzéketlenség. Felbaszott, de nem metálos parasztság. Punkos bekapod a faszom rútság, de nem szarja le saját erejét. Mintha a Vatican Shadow és a korai Ministry játszana Coilt a Missing Foundationnel és a Jesuval közösen. Nagyon hideg, de minden kibaszott gecisége ellenére is szívbemarkolóan mély cucc. Az egyik legjobb együttes jelenleg a világon.   

Perfect World

Ghosthouse EP

Wake in Fright