Nem hallottam róla, egészen máig, amikor szembejött az internet sivatagában ez a lemez, aszittem délibáb, de nem. Utánacsekkoltam kicsit: ez a 19 korai, otthon feljátszott, egygityós, tapsolós-dobogós-szájharmonikázós-éneklős felvételt tartalmazó lemez [2012-ben jelent meg] karcosabb és trúbb bármelyik szépen kikevert, kihangszerelt, hivatalos szólólemezénél, és a dalok is sokkal élesebbek ebben a nyers, hálószobai demóhangulatban. Egy iszonyú személyes blues-folk hang szerintem, olykor Daniel Johnston törékenységét idézve már előre, tradícionális lépegetésekkel, humorisztikus melankóliával, gyerekhangokkal néha, Kevin egy nappaliban kesereg és tombolászik őrületről, alvajárásról, vakondvadászatról és hűtlen nőkről.