Ez a lemez viszont egy csoda. Amikor először meghallottam, csak tátogtam. Post-punk, dark wave, Spits-szerű punk rock és a nyolcvanas évek szintipop/new wave zenéje csatlakozik itt a Devo áramköreihez, profin, ellenállhatatlanul és pofátlanul populárisan. Komolyan mondom, néha már én szégyellem el magam, annyira rádióbarát módon idéződik meg ugyanis a harminc-harmincöt évvel ezelőtti new wave-pop trend. Konkrétan úgy kezdődik a lemez, mint valami Első Emelet vagy Exotic szám, ugye mekkora botrány? De pont ez adja a báját az egész történetnek, egyszerűen beleszeret az ember, és kész. Mindehhez még képzeljetek hozzá egy kis cyberpunkos hangulatot, meg maximálisan korhű szintetizátorhangokat, és már nagyjából fel is vagytok készülve e kitűnő album befogadására. És mindezért egyetlen ember a felelős, bizonyos Ryan Sadler.