Mivel holnap állítólag választás lesz, és mivel állítólag "Lengyel, magyar - két jó barát", ezért álljon itt a lehető legnagyobb betűkkel a polák HUN első és eleddig egyetlen lemeze, aminek az a címe - basszátok meg - hogy HUN. Komolyan, kell ennél több a frissen leporolt kokárdák mellé? Kurvára nem. A HUN amúgy méltó a nevéhez, magyar népdalokat dolgoznak fel yacht-jazz megközelítésben, vocoderes énekkel. Vicceltem. Lesújtó hangulatú morózus improvizatív zajrock, darabokra hulló disszonáns taglókkal, apránként formát nyerő katartikus, epikus és kíméletlenül nyekergő láncrázással, némi rothatag beleszarós drognihillel. Soha nem rajongtam kifejezetten az instrumentális zajrockért, de a HUN nem szarakodik, az ének helyét a milliő veszi át, a lemez végére a hallgató pedig simán vonyít majd, mint a sakál. Fergeteges, sokat hallgatható, rétegzett munka, ami mellett ne menjetek el.