Dustin Pilkington és Anthony Davis, a Best Fwends őrült pop punk görcse után valami egészen kíméletlen torzszülöttet gyurmázott Nektek. A zseniális név és albumcím mögött egy olyan nyilvánosan önkielégítő szociopata gólem lapul, ami már első hangjával feltépi a seggeteket és belekúr egy méretes fekete lyukat, ti meg csak hallgatjátok, ahogy a brutálisan éles lüktető fémes zajok, és a nem evilági átkokat szóró sikolyok szétcincálják a puha kis testetek. A Sewer Birth egy gusztustalanul vergődő csoda, egy nyers szargyémánt, melyet ledózerolt nagyvárosok mélyén rohadó bukott angyalok véréből faragott a sátán azzal az egyetlen céllal, hogy elvarázsolja a bizarr és kegyetlen droghipnózis iránt lelkesedő olyan mocskokat, mint ti. Fel kell toszni alatta a hangerőt, és hagyni kell, hogy lehámozza a bőrt a csoffadt porhüvelyetekről, mert ez a lemez bizony a leggányabb szögből kúrja tarkón a transzcendenst. Akkor jó, ha már rohamot is tudsz tőle kapni - a tánc és a bólogatás kevés. Részemről eddig az év albuma.
