Ha már tisztességesen besötétedett, akkor el is lehet indítani ezt a lemezt. Nincs mit mondani róla, mivel ez a kibaszott szörnyeteg az agymosó Pansonicból ismert Mika Vainio és Stephen O'Malley alkotása (melyből azért Alan Dubin is kiveszi a részét). Az első szerzemény végére már összegubózva fogsz sírni a saját piszkodban. A két középső tillárom-tillárom herélő zajposvány után pedig egy újabb végtelenített seggfeszegető ijedelem jön, aztán egyszer csak vége a lemeznek, de a drogos sátán fasza utána még sokáig ott fog pihenni a válladon.