Ez egy hihetetlenül súlyos zenekar, persze nem a szó metálos értelmében. A korai indusztriál úttörők monoton ütései bújnak itt fekete dark wave bőrbe és szürke szinti-pop latex jelmezbe, gyakran törzsi ritmusok zavarják meg a vészjósló nyugalmat, hogy aztán az egész valamiféle vérzivataros post-punk forradalomban teljesedjen ki. A hangulat komor, a hangzás erősen elidegenítő hatású és tüskés, én leginkább daloknak álcázott mentális vergődéseknek nevezném az itt hallottakat. Mintha a korai Siouxsie & The Banshees egy agonizáló szintetizátorosra cserélné le a gitárosát, mintha egy gothic klubba belépve a színpadon táncoló Diamand Galás lábát nyalná 100 fetisiszta, mintha többé már nem lenne holnap. Rendkívül intenzív zene, jobban vágja az ember arcát, mint a ma reggeli szél. Aki hajlamos a depresszióra vagy gyenge a szíve, az kétszer is gondolja meg, hogy belevág-e ebbe a kalandba.
Padlóra küld, mert odavalók vagyunk.
