Teen

COME

Kétségtelen, hogy a COME az év egyik legjobb lemeze. A Teen se rossz, nem arról van szó, de tipikus szárnybontogató-útkereső lemez. A COME viszont, atya ég, lenyűgöző.

Egy sötét felhő, egy tátongó seb, egy repedező sírkő, világvége egy ködös őszi napon, egy lassan távolodó vízihulla. Falakként álló shoegaze zengetésben zakatol motorikus punk, zajrock, dervisként ráng a post-punk, felemelően monoton kalapálásban úsznak a pszichedelikus dallamfoszlányok, Ragone gótikus hangja pedig a death rock depresszív dögletét is bemossa ebbe a nem evilági masszába. Olykor meg, mintha a tömör zajban fogant érzékeny post-hardcore dallamok uralnák a frusztráltan építkező ketyót, feszes és kattogó kábszeres epikáig, himnikus állapotokig jutnak. Mindez pedig össze van rántva, de kurvára tömörre. Íve van, lelke, és rendszere, de nem adja könnyen magát. Ez a lemez befordít, jéghidegen fut végig a hátadon, rád mászik és belelihegi az elmúlást az arcodba, és egészen csodálatos űrt hagy maga után.