Az X-Ray Spex-hez hasonlóan az Adverts sincs túlemlegetve ha klasszikus brit punkról van szó, valahogy nem kerültek be a nagy négyek (Pistols, Clash, Buzzcocks, Damned), na jó, ötök (Stranglers) ligájába. Ez nyilván a rövidke életmű miatt is lehet (mondjuk abban a Pistols sem jeleskedett ugye), pontosabban csakis amiatt lehet, mert lemezeiket tekintve ott vannak a legnagyobbak mellett.

Akkor először az Adverts. Szerintem ők írták meg a Buzzcocks után a legszívhezszólóbb dalokat a műfaj történetében. A One Chord Wonders, a Bored Teenagers, vagy a No Time To Be 21 egyetlen kalóz punk válogatásról sem hiányozhatott – és valóban nem is hiányzott. Első lemezük maga a 33-as fordulaton pörgó slágergyűjtemény, de a Cast Of Thosands is nagyszerű a maga wave-es, romantikus hangulatával. Két ilyen lemez után szinte feleslegessé válik egy Singles Collection, de annyira mégsem: itt kapott helyet például legnagyobb slágerük, a Gary Gilmore's Eyes, ami annak idején nem került fel a bemutatkozó LP-re, hanem csak kislemezen jelent meg.
Szóval óriási dalok, totál egyedi hangzásvilág, tinédszer düh, marhára működik. Ha a brit punkszíntér egy kicsivel is jobban hagyta volna magát megtermékenyíteni az Adverts által, akkor ott is valami izgalmas dolog mehetett volna végbe, és nekem sem az lenne a vesszőparipám, hogy az amerikai punk/hardcore miért fektette két vállra a nyolcvanas évek közepe táján a másodgenerációs brit punkot.
TV Smith hangját pedig vagy szereted, vagy én nem szeretlek téged.

Crossing The Red Sea With The Adverts (1978)

Cast Of Thousands (1979)

The Punk Singles Collection (1997)

Asszem ennyi, most pedig kapcsoljuk a BBC Four-t.