Jaj, faszom, Jeff Collins tavalyi lemezét hallgassátok már meg, olyan mélyről feltörő, megrendítően dögös, koszos naplementéket aranyba öntő szentség, amitől lassítva hullanak a férfikönnyek, keresztül a borostán, le a dohányhamuval kevert száraz porba. Olyan nagyokat érez ez az ember, mint egy…