A nagy újrahallgatások jegyében, gondoltam, elétekgurígatom ezt a 88-as lemezt, úgy, ahogyan elém gurígatta a vakszerencse. Két nagy zörömbölő ködhuszár randevúzik itt: a Cyro-féle dél-amerikai poliritmia, dzsungelharcos-csujogatók az ütőhangszerparkból és a Derek-féle talányos gitárimprovizáció…

Az egyik tavalyi kedvencem: horizontbámulás kánikulában, Roberth Ashley-t és Terry Riley-t idéző hangköltészet, orgonák, zongorák, föléhangolt szintik, szétterített gitárszőnyegek huzalozódnak egymáson át, és Cyro Baptista perkázik, zörög, hentyereg, hol Dél-Amerikát, hol a Közép-Keletet odaidéző…