Mats Gus száztagú, peripatetikus krautrockra és Curtis Mayfield-i r&b-arranzsokra hajló rapszodikus free jazz dixieland bandje idén tripla LP-vel készült, két órán keresztül keresztül harsog balzsamosan a fülünkbe. Aggodalmas, harcias, groovy és felemelően érzelmes anyag, már-már történetmesélő, operai léptékű. Sok tekintetben közérthetőbb, kiegyensúlyozottabb, mint korábban, minimál-textúrák vannak az egekig hangszerelve, finomak az épülések, hosszúak a felszállópályák. Az Echoes tulajdonképpen "soul"-lemez, a szó legjobb (hetvenes évekbeli) értelmében, noise rock és kortárs-zenei szenzibilitással, vonóskarral és elektronikával, spoken worddel és afrofuturista és fúziós felhangokkal, társadalomkritikával és tiszteletadással. (Curtis Mayfield korai lemezei mellett Eumir Deodato nagyívű jazz-funkja és Ornette Coleman Skies Of America c. hosszúkompozíciója is eszembe juthatott.)