Szó sincs semmiféle bluesról, maximum nagyon átvitt értelemben. A dán Oxx negyedik albumán a dalok olyan összetevőkből táplálkoznak, mint: math- és metalcore, metallic hardcore, crust punk, noise rock, és ha mindez még nem lenne elég, nyakon öntötték egy olyan megközelítéssel, amit nem tudok másként aposztofálni, mint az avantgarde. Félelmetes keveréknek hangzik, és az is - de mindezeknek a pozitív értelmében véve. Időnként persze elszabadítják a káoszt, aztán meg jön egy ki tudja, hogy honnan szalajtott jazzes akkordmenet, hogy végül arcleolvasztó technikázásba kezdjenek. A The Primordial Blues hőhullám idején életmentő lehet, de az is előfordulhat, hogy először az idegeidre meg. Türelem. A zenehallgatás terem.