Na. Ez kurva nagy. Ezerrel száguldó, roncsoló és daráló, gonosz és haragos, nyers és okádék hardcore-punk, a lehető legjobban. A nevetségesen arcporlasztó hangzás a világ legszebb csatazaja, csak legyen hova feltekerni a volumét, mert ezt a pépesítő csörtét nem lehet halkan. Irgalmatlanul egyben van az egész, feszes és pörög és kirobban, közben a dalok pedig dalok, még ha elsőre nem is feltétlenül tűnik ez fel. Az egy-két percnyi brutális késelések közül dicsőségesen emelkedik ki a lemez közepén található négyperces névadó magnum opus, ami az egyik legmegindítóbb és legpusztítóbb példája a punk monotónia hatalmának. Csodás, tényleg.