Az év első napján jelent meg a svéd Soen ötödik albuma, és azóta beragadt a lejátszómba. Annak ellenére, hogy nem egyszer meghallgattam, nehéz elmondani, hogy mitől is jó a zenéjük. Mert dallamos, de kemény; művészi, de nem művészkedő; epikus, de nem tésztaszerűen nyúló; és mondhatnám azt is, hogy hajlik a melankóliába nem egy helyen, közben pedig felemelő. Egy kifejezetten egyéni hangú (vagy inkább: dalaival egyedi hangulatokat megfestő) bandát képzelj el, amit fülelve egyszerre ugrik be párhuzamként a Tool, a Haken, és kicsit a Katatonia is. Non plus ultra: a banda tagja Martin Lopez dobos (Opeth, Amon Amarth, Eternal), és Marcus Jidell gitáros (Avatarium, Evergrey, Royal Hunt) - és így talán már érthetőbbek a fenti mondatok.