Mondanám, hogy a The Body ehhez képest elmehetne gyerekmesék aláfestőjének, de azt hinnétek, nagyot akarok mondani. Pedig ez tényleg olyan, mintha Chip Kingék az Anaal Nathrakhkal, a Dragged into Sunlighttal vagy mondjuk a Gnaw Their Tonguesszal álltak volna össze. Istentelenül erőszakos, kaotikus, senkit nem kímélő és semmitől vissza nem riadó tántorgó doom-industrial-zaj szörnyeteg, tomboló lángvihar egyetlen ember kezei közül. Egy óra fuldoklás, de azon ritka alkalmakkor, mikor a hullámok fölé enged, ragyogó napfénnyel telíti gyarló lelkedet. Csak aztán újra lenyom.