Ez a csodálatos nevű londoni hegedűs asszony hegedált már a Radioheadnek is, valamint a London Contemporary Orchestrában is fűrészeli azt a bizonyos száraz fát. Simán játszik Brahmst, de első nagylemezén szerencsére inkább finom kísérleti elektronikával, baljós drone hullámzással, apokaliptikusan sötétlő, gyönyörű és ijesztő hangképekkel vegyíti a hangszeréből kipréselt visszafogottságukban is letaglózóan málhás és hipnotikus dallamokat és a nem feltétlenül evilági hangokat. Lassú, hangról hangra mindent felemésztő, komor meditációk ezek lángokban álló vidékekről és elmékről. Tragikus elrévedések az aprózódás küszöbén. Brutális mélysége van, érdemes többször alámerülni. 

Az első két kislemeze is itt van: 

EP ONE

EP TWO