A Primordialt a blognak köszönhetően ismertem meg. Még a freeblogos időkben posztolta valaki, és első hallásra szerelembe estem az album hangzásával: nem volt ez igazán sem black, sem folk, sem doom, vagy középkori zene, mégis mindegyik elemből megvolt benne több-kevesebb. Hozzáadva ehhez a lemezborító erőteljes hangulatot árasztó képét, az egész alkotást belengte valami háború utáni döbbent csend, amikor csak dögevők köröznek a magasban - a harcoknak már vége, az emberek a természettel közösen pedig a fellélegzés kegyelmi pillanatában vannak. Számomra a két évvel később, 2007-ben megjelent To the Nameless Deaddel együtt a The Gathering Wilderness afféle ikerlemez, mert hol az egyiket, hol a másikat tartom a legjobb Primordial korongnak. Ebből pedig már sejtitek, hogy egy újabb évfordulós posztot olvastatok, mert a lemez pár napja betöltötte a tizenötöt.
