Egy ideje nyúzom már ezt a lemezt, de nem tudtam dűlőre jutni vele: alapvetően tetszik, néha azonban könnyen lefáraszt. A brit Desert Storm egy évtizede létezik, a Sentinel pedig az ötödik nagylemezük, és a Mastodon-COC-High On Fire szentháromság berkeiben mozognak, annak is részint a dallamosabb, részben pedig a zúzósabb oldalai mentén. A játék neve tehát prog sludge, riffhegyekbe öltöztetve, 100 %-os fordulatszámon pörögve. Matt Ryan énekes a vogon flottában üvöltörzsőrmester is lehetne, de emellett a melódiákat is nagyon érzi, illetve oda tudja tenni. Az album ólomsúlyú mélynyomás, ugyanakkor viszont van egy érzelmek fűtötte oldala is - én pedig mire a poszt szövegének a végére értem, rájöttem, hogy igazából tetszik, csak némi időt kell adni neki, hogy hasson.