Nagyon eltérő műfajok keresztezése mindig rizikós, mert könnyen valami óriási katyvasz lehet a végeredménye. A chicagoi Huntsmennek mégis sikerült az, ami keveseknek szokott összejönni - a titok nyitja az odafigyelés, és (az elcsépeltnek ható, de attól még maximálisan igaz) a zenei alázat lehet. Mert nem minden nap hall az ember egy olyan albumot, amin harmóniában vannak egymással olyan zsánerek, mint az atmoszférikus sludge, a Dylan-, Springsteen-, és Neil Young-féle amerikai rockhagyomány, a pinkfloydista melankólika, és az újabb kori mastodonizmus. Ennek a négy fazonnak mégis sikerült, és évlemezét kiáltani ér.