Oké. Szóval a Flesh World tavalyi lemeze egy hatalmas Solid Space dallal nyit. Ez nem csak azért nagy szó, mert a Solid Space egyetlen lemeze a világ legjobb lemeze, hanem azért is, mert fasz se ismeri őket, és így talán. Most komolyan, akik a Destination Moonnal kezdik a lemezüket, egyszerűen nem csinálhatnak szart. A Flesh World nyilván nem is csinál. Sőt, basszátok meg, sőt. A '70-es és '80-as évek sötét, elvont, melankolikus, világtemető goth- és deathrockja vegyül itt a legszebb post-punk hagyományokkal és természetesen a punkkal is, közben meg hajlamosak az álmodozós, természetközeli, Not Not Fun-jellegű pszichedelikus elúszásokra is. Visszhangos csajvokál (Jess Scott, a Brilliant Colorsból), puffogó, táncba hívó sámándobok és keményen dörmögő basszus, és persze nehezen feledhető szinti- és gitármelódiák sokaságai. Olyan, mintha a Siouxsie and the Banshees, a végső stádiumú Pocahaunted, a Section 25 és mondjuk a Birthday Party fejelne össze egy The Cure koncerten. Kibaszott nagy együttes, nincs rossz számuk. Ja, és amúgy a második beszarás lemezüket az Iron Lung adta ki, nem tudom miért, de jól tette.
Aki nem szedte le 2 éve a Solid Space zseniális lemezét, az ne halljon már meg hülyén, újraraktam a linkét. Puszi.
Flesh World EP
The Wild Animals in My Life
Into the Shroud
