Idén 10 éves az egyik kedvenc lemezem, a North Star Deserter a csodálatos Vic Chesnuttól. Ezért most iderakom szépen az összes lemezével egyetemben, amúgy is nagyon régóta tervezem, hogy ennek a szent és utánozhatatlan nyomoréknak a hibátlan életművét iderakom. Ja, ha valaki nem vágja, Chesnutt 18 éves korában egy autóbalesetben részlegesen lebénult, többnyire tolószékben élte az életét, és abban írta égbekiáltóan őszinte, szívfájdító, misztikus, vicces, tragikus, puritán, sötét és világos és önmarcangoló és elkeseredett vagy épp önfeledten gyermeki folkdalait.

Nem azért kell szeretni, mert kerekesszékben ülve is több benne az erő, mint a kurva népszerű kortárs folkművészek bármelyikében, de azért a fenti 2009-es videótól nekem egy kicsit mindig zokogni van kedvem, mekkora szájbavert katarzis már, ahogy a kis sapijában kiénekli a lelkét a Silver Mt. Zionnal egy szobában ülve. Egyébként ezt a felvételt lehet, hogy nem is látta már, utána nem sokkal meghalt, izomlazítókból adagolt túl. Nem volt (nem lehetett) életbiztosítása, a fájdalomcsillapító-vásárlásból egy vagyonnyi adóssága lett, ezért pénze sem volt arra, hogy megműttesse magát. Nem kárhoztathatja senki, hogy párszor ki akart már csekkolni. Egy kikúrt zseni volt, egy kicsit mindenkinek el kellene merülnie a zenéjében. Odabent némi olvasnivaló akad még.

Little 

Mikor Chesnutt megunta első együttesét, szólóban kezdett el zenélni, egyik fellépésén pedig kiszúrta őt Michael Stipe (R.E.M.), felkarolta, és megcsinálta neki első lemezét (még szintiszőnyegezik is kicsit), a Chesnutt gyerekkorát feldolgozó Little-t. Egyszálgitáros vallomásos tagló, ezernyi hangulattal, remek szövegekkel és zavarba ejtő intimitással. 

West of Rome

A második lemezen is Stipe segítette. Én mindig komplexebbnek érzem, de közben "slágeresebbnek". Némileg eltávolodott a tipikus folk-formáktól is, de csak picit. Kigondoltabb, kimódoltabb, jobban szerkesztett és talán sötétebb lemez, de ettől még pontosan ugyan olyan súlyos nóták vannak rajta, mint az elsőn.  

Drunk

Erős előrelépés ez a lemez, de nem is kell más ahhoz, hogy leessen ez, csak az első szám. A hangszerelés lenyűgöző, ezernyi színben pompázik a Drunk, tele van meglepetéssel, igazi slágerekkel, borzasztó lélekégetéssel, optimista mosolyokkal és gyilkos öniróniával (lehet találgatni, hogy mire utal a cím), a folk pedig már inkább americana. Az egyik örök kedvencem tőle.   

Is the Actor Happy?

Talán a legkönnyebben emészthető lemeze ez. De ez nem jelenti azt, hogy könnyű is. A hangsúly újra a gitáron van és persze Chesnutt hangján, kevesebb a fakszni, csupaszabb a dolog, de néha jönnek már rockosabb témák is, amiktől meg lehet lepődni. 

About to Choke

Chesnutt első lemeze a Capitolnál, és az egyik legjobb is. Az első olyan lemeze is ez egyben, amint nincs egy raklapnyi dal. Nekem mindig sötétebbnek, cinikusabbnak tűnik, mint a korábbi lemezei, de ez én vagyok, igazából kibaszott jó és kész. Itt már vannak indie-rockos témák is.    

The Salesman and Bernadette 

A Lambchop és felesége segédkezik ezen a lemezen, ami messze a legvidámabb, legmosolygósabb és viccesebb cucca. Némi soul, indie, tánc, fúvósok, kórus, nagyon aranyos és jó kis sztorit mesél el.  

Merriment

 Egy Chesnutt-lemez, ami tök úgy hangzik, mint egy Chesnutt-lemez, pedig a zenét Kelly és Nikki Keneipp írta, Chesnutt viszont a dalszövegeket írta és persze ő is énekel, de még hogy. A címadó dal bizarr, mégis fogós és megható énekdallama emlékezetes, egy időben ezt a számot szarrá hallgattam. Egyébként kurva nagy, imádom, soul, blues, folk, americana, bárgitár, befordulás-kifordulás, dráma és humor csodás egyvelege.

Left to His Own Devices

Demók és a korábbi albumokról lemaradt számok. Tök jó, lemezként is működik. 

Silver Lake

Ha valaki nem ismeri Vic Chesnutt zenei világát, ez a lemez tökéletes lesz neki. Ott van benne minden, amiért imádni lehet ezt a nem mindennapi előadót. Érzékeny, romantikus, vaskos és maróan vicces dalok folk, americana, soul, blues és némi pop-rock keretein belül (méretes stúdiózenekarral vette fel). Oda vagyok ettől a lemeztől, árad belőle az eredetiség, a kreativitás, a zene szeretete.  

Ghetto Bells

A Silver Lake spirituális folytatásaként is értelmezhető a Ghetto Bells, a zene ezernyi árnyalatban rúgja tökön a szíved, vendégzenészek tömkelege fordul meg itt, elragadó és fura melódiák, bámulatosan kibomló képek és hangulatok. Nagyon egyben van, de a nagy különbség az, hogy Chesnutt szövegei soha nem voltak ennyire sötétek, noha a zene nem mindig az. Óriási cucc, de Chesnutt-haladóknak érdemes inkább pörgetni, meg olvasni hozzá a dalszövegeket.

North Star Deserter 

Guy Picciotto a kibaszott Fugaziból, a Silver Mt. Zion, valamelyik arc a Godspeed You! Black Emperorból, és még pár tisztességes zenész összeült Chesnuttal egy stúdióban, hogy közösen zenéljenek egyet. Az eredmény minden idők egyik legjobb lemeze. Amikor először hallottam, két napig nem lehetett hozzám szólni. Idén 10 éves.

Dark Developments (with Elf Power and The Amorphous Strums)

Az Elf Power pszichedelikus pop-rockja és Chesnutt csúcsra járatott éneke, valamint többnyire lehúzós dalszövegei valami egészen lenyűgöző kombinációt alkotnak ezen a lemezen. Mindenki együtt, közösen, egyenrangúan zenél, közben meg mintha kihoznák egymásból a legjobbat. Baromi király hallgatni, igazi örömzene, még akkor is, ha nem az. 

Skitter on Take-Off

Életének utolsó évében Chesnutt belehúzott, mintha tudta volna, hogy nem sokáig húzza már. A Skitter on Take-Off egy minimalista, pőre, egyszerre lélekemelő és gyászos vallomásos lemez, amin a gitár és némi dob mellett a főszerep Chesnutt hangjáé. Esti, szomorkás, lassú, merengős. Olyan, mintha élőben vették volna fel, mintha ott énekelne ez a jó ember és kivételes művész a szobádban. Ritkán hallgatom, mert a heréim visszaszállnak tőle a gyomromba. 

At the Cut

Picciotto (csak a felvételben segédkezett) és a Silver Mt. Zion újra. Engem felemészt és sírok tőle, mint egy hülye, de azért jó tudni, hogy ez a lemez azért inkább a Silver Mt. Zioné. Brutálisan mélyre fúrnak, és kiemelik Chesnuttot a tolószékéből, aki úgy énekel ezen a bődületes hattyúdalon, mint aki már tudja, hogy vége. Aki a nyitódaltól nem tátja el a száját, az nem ember. 

Sweet Relief II. - Gravity of the Situation 

Állítólag ez a válogatás- és feldolgozáslemez hozta meg Chesnuttnak a hírnevet. Személy szerint nem hiszem, hogy enélkül nem találtak volna rá, de mindegy. Vannak rajta jobb és szarabb dalok, az előadók a borítón.