Ez a lemez nagyon készen van. Pszichedelikus transzpunk, post-punk lüktetésű garázsdiszkó, blues-gyökerek bukkannak fel, begombázott törzsi darálás, olyan mintha a Siouxsie and the Banshees lement volna kutyába, mintha a Thee Oh Sees elméje kitágult volna. Nyers, dallamos, beszippant, taccsra vág, lötyögsz, áldozol, nézel, fergeteges dalok ezek, a kurva életbe. Amúgy meg aki szereti a nagyszerű Duchess Sayst és a Red Masst, az örülhet, mert a PYPY az ő agyukból tört fel, olyan is, és bizony a csodás Annie-Claude Deschênes énekel itt is. Mindegyik szám himnusz, mindegyikre azt fogod mondani, hogy "na, akkor még egyszer". Én legalábbis ezt mondtam, és részemről itt a vége a dolognak. De azért remélem, hogy másnak is megeszik az elméjét.