A marylandi Lionize korábbi lemezein (pl.: Destruction Manual 2011, Supertzar and the Vulture 2011) jó érzékkel hozta össze egymással a hetvenes évek hard rockját és a reggae-t. Tavaly megjelent ötödik nagylemezükön háttérbe szorultak a vibráló karibi ritmusok, azaz a szerzemények zöme a deep purpleös, hammondos, jammelős fajtából került ki, viszont a korábbi minőségből és dögösségből sem engedtek. Ha még hozzáteszem, hogy soraikban tudhatják a clutchos Tim Sultot, akkor már tudjátok is, hogy milyen zenére számíthattok tőlük. Fácse.