Fiatal Tom Waits-rajongó az üzemi tízórai szünetben előadja saját szerzeményeit műszaktársainak. Ilyen és hasonló képzavarok jutottak eszembe, amikor először hallgattam az albumot. Közben nem is annyira (csak) az alternatív, mint inkább az indie rock a műfaji alapvetés, amibe az Oszcillátor Bogár beledolgoz apait-anyit: new wave-et, post-punkot, egy adag elektronikát, krautos gépzörejeket, nyugtalanító búgásokat, és persze az elmaradhatatlan pszichedeliát. Fura, de mégis frankó lemez sült ki belőle a végére, aminek a borítója sem semmi.