Elégedetten nyugtáztam ma, hogy már lassan egy hete nem tudok szabadulni az Amphetamine Reptile egykori élharcosai által keltett hanghullámok szörnyű szorításából, de szavamra, mindig is ilyen sorsot szántam magamnak. És mintha muszáj lenne, egymás után kapkodom be a napi noise rock fejadagomat, de ezek persze nem segítik elő a gyógyulást, sőt. Mai porcióm Hepaj Titusz idei lemeze volt, ami talán még jobbra sikeredett, mint a tavalyi Follow Me. Nem 100%-os noise rock ez, de azért nagyon közel áll hozzá. Inkább amolyan punkból kiinduló, imbolygó léptekkel az avantgárd felé közelítő, de onnan az utolsó pillanatban mindig az anyjába visszatakarodó, nyers, cinikus, elvetemült rockzene. És néha (de tényleg csak pillanatokra) olyan mézédes (fél)dallamokkal operálnak, hogy a kísérletezőbb tételek ellenére is egy totál felszabadult és a dalszerűséget igenis szem előtt tartó zenekar képe rajzolódik ki lelki füleink előtt. A zenei agytröszt Kevin Rutmanis, ő is egy nagy AmRep legenda, az isteni Cows alapítótagja volt, de nyilván többen ismeritek a Melvins és a Tomahawk felállásából.