Azért az elég jó érzés, amikor az ember felfedez magának rég elfeledett, ámde óriási lemezeket. Márpedig én ettől a nevadai csapatnak az egyetlen, 87-ben kiadott lemezétől azonnal kifeküdtem. Ez a gyöngyszem ugyanis akkora hajmetált rejt, hogy nyugodtan odatehető akár a korai Dokken lemezek mellé is, az meg azért nem semmi. Akkora arénametál slágerek vannak itt, hogy a hajam magától dauerba ugrott, a kicsit Ratt utánérzésű borító is tökéletes. Aki kicsit is vonzódótt valaha a nyolcvanas évek melódikus metáljához, az ne hagyja ki, az olyan daloktól mint a Too Late, biztos hogy egy fél flakon haljlakkot szét fog fújni a szobában.