Imádjátok, ha egy énekes kiénekli magából a szart meg a lelket, bírjátok a drone-t, a post-metal dolgokat, a black metal művészibb ágától sem ódzkodtok, szívesen emlékeztek vissza olyan civilizációpusztítókra, mint az Earth vagy a Khanate, noise rockot reggeliztek a kukoricapehely mellé, élvezitek amikor egy zene egyszerre tud brutális és álomszerű lenni, keveslitek az olyan ős-indusztriál bandák jelenlétét a blogon mint például az Einstürzende Neubauten, olvadtok a Swans monoton lórúgásaitól, örömmel veszitek, ha nagy ritkán feltűnik egy zenekar, amely tud félelmetes atmoszférát teremteni, és elismerően bólogattok, ha mindezt rockhangszerek nélkül, pusztán a dob erejével, szintetizátorvarázslattal és az elektronika kiapadhatatlanul kreatív tárházával sikerül elérni. De a legjobban azt respektáljátok, amikor ezek az összetevők nem eklektikusan, hanem szépen összemosódva jelennek meg a zenében.

A Wreck and Reference második albuma pont nektek készült.