A kaliforniai Tropic of Cancer nemrég jött szembe a neten, és (mivel úgy emlékeztem, hogy valamikor már szóba kerültek, viszont posztot nem találtam hozzájuk) kíváncsiságomat csökkentendő, megrendeltem a tavalyi EP-iket. A hanganyag összesen alig fél óra hosszú, de ettől függetlenül elkapott a hangulata. A két kiadványt egybe csomagolva kapjátok meg.

Általában a merengő-búslakodó muzsikák közül a gitárokkal telítetteket kedvelem - ez alól valszeg ők lesznek a kivételek. 2012-ben elsőként Permissions of Love címet viselő anyaguk látott napvilágot, amely minimalista hangokkal teremt erősen melankólikás állapotot a befogadóban. Néhol, egy-egy hang hallatán egy depresszív, végletesen lecsupaszított Depeche is bevillant, de ez lehet, hogy csak az én áthallásom. A szerzeményekben megjelenő kevés ének pedig határozottan shoegaze-es.

Permissions of Love (EP)

Az I Feel Nothing dalai már inkább drone-ba hajlanak, melynek hangulatát tovább erősítik a semmibe elszálló vokálok. A csupasz, nyirkosan csöpögő érzések az EP végéig kitartanak, de a duó remek dalszezői vénájának köszönhetően elsődlegesen nem a depresszió bugyrai rémlenek fel az ember lelki szemei előtt, hanem sokkal inkább valami bágyadt, megváltásra vagy megnyugvásra várakozó egykedvű lelkiállapot a végeredmény.

I Feel Nothing (EP)