Bár a potsdami Stonehenge BandCamp-oldali önmeghatározása szerint sztóner-doom hibridet játszik, pontosabbnak érzem esetükben a "hetvenes évek rockja" megnevezést. Persze igaz rájuk a sztónerikusság is, de a tény, hogy hosszú, improvizatív hangvételű szerzeményeikben az orgona egyenértékű hangszer a gitárral (sőt: egy-két helyen talán még dominál is a hathúrossal szemben), egyértelműen a Deep Purple hasonszőrű dolgait juttatja eszembe. A retroságtől szerencsére megmenti őket számaik frissessége, és valójában csak örülhetünk annak, hogy a német színtér egy újabb kiváló bandával gazdagodott. Valaki szervezze le őket egy klubkoncertre! Előre is kösszép!