A Rancid harmadik nagylemeze a múlt hét végén volt húszéves. Az album címét a Jim Carrol-féle The Basketball Diaries egyik versétől kölcsönözték, borítója pedig a Minor Threat első, '84-es cím nélküli EP-je előtti főhajtás. A korongot három kislemez: a Roots Radicals, a Time Bomb (lásd: lejjebb), és a Ruby Soho vezette fel; a rockrádiók és az akkori Music TV vetésforgóban tolta mindhármat. De figyeldoda: nem sok punk nótát találni, amiben olyan frankó basszusszóló van, mint a Maxwell Murderben.
A Wolves-on a banda eljátszott mindent, ami a punk-ska-reggae-rockabilly tengelybe belefért - ráadásul tökéletesen, töltelékdalok nélkül -, így megjelenése után a szaksajtó nem ok nélkül kezdte el személyükben az "új The Clash-t" üdvözölni. Mára ez szerencsére már bőven elmúlt, mi viszont gazdagabbak vagyunk egy kitűnő lemezzel, ami a személyes punk listámon nagyjából a második helyezett a London Calling után.
