Szerintem utoljára a Hives-ra mentem ki a Szigetre, mankóval 2007-ben (a műlábamban csempésztem be a heroint), én nagyon bírtam az első két lemezüket, oltári kedvencek voltak. Világsztárok lettek, és több olyan fasza lemezük már nem lett, de mindig volt 1-2 dal, ami baszott jól szólt: egyszerre zúz és sláger.

Kicsit belekényelmesedtek a sztárságba, meg a dalszerző-gitáros betegségébe, mert 2012 óta csak egy koncertlemezük volt egészen most augusztusig, amiben a zenekar fiktív agyának, Randy Fitzsimmons elmúltának szenteltek egy lemezt. A (nem létező) hatodik tag halálát rejtélyes körülményeit nevezték meg a hosszú hiátus okaként, és amikor feltárták Randy sírját, egy lemeznyi zenét találtak, ez lett a The Death of Randy Fitzsimmons 12 dala. Ez tehát a körítés, amihez mindig is értettek, önhájpolásban talán eggyel még jobbak voltak, mint garage rockban.

Semmiben nem változtattak a recepten, ugyanazt az energikus garage rockot tolják, mint eddig mindig. De a Hives azt mondja magáról, hogy ők olyanok, mint a cápák: az evolúció csúcsai, akik nem változnak, és mindig ők a királyok. Ha pedig cápa vagy, nincs szükséged fejlődésre.

Ők csak jól akarják érezni magukat - és ha szereted ezt az irányt, akkor te is megteheted ezzel a lemezzel.