Anno 2009-ben, a Tombs bemutatkozó lemezében (Winter Hours) az tetszett meg, hogy remek dalokat írtak úgy, hogy jól összekeverték a sludge-ot a post-hácéval, majd pedig, hogy pofásabb legyen az egész, egy kicsit még feketítettek is rajta. A koncepció kitartott egészen a három évvel ezelőtt kiadott The Grand Annihilationig, de a pár napja megjelent Under Sullen Skies már más úton jár. Az utó-köménymag eltűnt a szerzeményekből, helyette pedig megmaradt az iszamos mocsáriság, amit gyakran feketeségbe kapcsolnak át, majd pedig vissza a sludge-ba. Nekem ettől egysíkúvá és unalmasan kiszámíthatóvá vált a nagylemez - az ötödik számtól legalább is határozottan erőlködnöm kellett, hogy végig bírjam hallgatni. Rossznak azért nem nevezném, tehát másnak még tetszhet, így végül a posztolása mellett döntöttem.