A Therapy? példát mutatott abból, hogyan érdemes Greatest Hits lemezt csinálni.
Például úgy, hogy bemennek a stúdióba - nem is akármilyenbe, olyanba, ahová a bitliszek is gyalog járnak - és felveszik a dalokat újra. Még tavaly novemberben tették meg, és idén márciusban adták ki a '92 és '98 közötti Top40-es slágereiket tartalmazó albumot, kicsit újraértelmezve a számokat, és a Die Laughingra behúzták pengetni meg dalolni James Dean Bradfieldet is a Manic Street Preachersből.
A bővített kiadásban van hozzá egy második lemez is, ezen a saját archívumukból túrtak össze 15 koncertfelvételt a 1990 és 2020 közötti 30 éves időszakból, mindegyik lemezükről van dal rajta.
A fene se tudja, mi lesz novemberben, de a tervek szerint 2-án jönnek a hajóra.