Megcsalt a memóriám, mert úgy emlékeztem, hogy '95-ös a Live második nagylemeze, pedig egy évvel korábbi. Az összes lehetséges közül a legbutább nevet választó banda a kilencvenes évek közepén tündökölt, és nemcsak az amerikai Music TV-nek köszönhetően. A Throwing Copper (ennek címnek az értelmét azóta sem tudtam megfejteni) saját jogán lett negyedszázada megasiker: a négy zenész klasszikus alternatív rockot művelt, amely érzelmekkel telített volt, viszont nem volt érzelgős, és pláne mentes volt a cukros takony jellegű szentimentitől. Műfajbeli előképeik között ott van a Green- és a Document-korszakos R.E.M., a blues-os amerikai rockzene, de nyomokban még a Def Leppard Pyromania-jának intenzitása is visszaköszön a lemezről. És persze nyomta őket ezerrel a kiadójuk is, legalább egy éven keresztül. A Live nem maradt egylemezes csoda, a sorban a következő, '97-ben megjelent Secret Samadhi című albumuk is jól sikerült - bár tegyük hozzá, hogy a következő öt, húsz év alatt megjelent korongjuk a lassú minőségromlás klasszikus példájának tekinthető. Viszont van két nagylemezük, melyek kiállták az idő próbáját.
