Soha ennyit még nem kellett Pearl Jam nagylemezre várni - a Lightning Bolt hét évvel ezelőtt jelent meg, és bár derekasan próbálkoztam megkedvelni, valójában végighallgatni sem sokszor sikerült, annyira unalmas volt számomra. Nyilván már a zenekar tagjai sem 25 évesek, emellett az ezredforduló óta eltelt két évtizedben szép lassan Mindenki Amerikai Rockbandájává váltak. Amit lehet fújolni, meg köpködni, de attól még így van. A Gigaton annyival jobb az előző két korongjuknál, hogy simán lepörög akár kétszer is egymás után, és közben szélesen vigyorogsz. Nemcsak azért, mert mostanra nem sok olyan túlélő maradt meg a kilencvenes évek elején berobbant bandák közül, akik megszakítás nélkül végigzenélték az elmúlt három évtizedet, hanem azért is mert jó dalok kerültek rá. Eddie hangja mostanra sem kopott meg, és a hangszereseknek sincs miért szégyenkezniük. OK, talán kicsit sok három, merengős-filózós-lassulást feltenni egy albumra (főleg úgy, hogy ebből kettő a levezetés a végén), de ez legyen a legkevesebb.