Van ez a hypnagogic pop néven emlegetett irányzat, ami még csak picit sem metál, de épp annyira le van öntve a nyolcvanas éves nosztalgiájával, hogy meg tudjon fogni bizonyos napjaimon amolyan háttérzajnak, hozzáteszem leginkább egy retró pornófilmben, vagy egy meggyötört TDK szalagon játszott limonádéreklámban tudom elképzelni. Finom kis lo-fi cucc szintikkel és gitárral, és bár véleményem szerint ezt a stílust még mindig Ariel Pink illetve John Maus gyakorolja a legizgalmasabban és legtökösebben, kellemes pillanatokat tud okozni ez a David Loca nevű csóka is a Part Time név alatt futó projektjével, aki talán a legtöbb elszállós hatást viszi bele a dologba ebből a hármasfogatból.

>

A szeptemberben kijött Modern History-nak már a borítója is sejteti, hogy Dávid urat elragadta egy sárga tengeralattjáró, miközben a delfineknek játszott a pálmafás stégen, az utazás alatt pedig volt ideje megírni egy indokolatlanul hosszúra nyújtott lemezt, amin most kevesebb emlékezetes pillanat van, mint a korábbi anyagain (az album névadó dalán és a Happy Birthday Ricky-ben jön fel leginkább levegőre a langymeleg víz alól), de a hangszerelés a régi, így ha az valakinek bejön, érdemes messzebbről szemezgetnie a munkásságával, mondjuk berakni a 2013-as PDA-t, vagy a 2011-es What Would You Say-t, mert Loca öregemberebb mint valaha, és az utolsó "Drugs Drugs Drugs (Synthetic)" című dal sem kell ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljon, valamire eléggé rácsúszott, bár ezt már eddig is sejtettük.