Vannak csapatok, melyek nem maradnak le egy arasznyival sem a nagyobb nevek mögött teljesítményben, de valamilyen oknál fogva nekik nem jön össze a nagy áttörés. Én még csak macskaszaros homokból építettem homokvárat anyám óvó tekintete alatt a játszótéren, amikor ezek a brit úriemberek már be is mutatták magukat a Shattered Existance lemezükkel, és be is rakták azt sarokkőnek a thrash szentély falaiba. A ’90-es lemez is remekül kalapált, de valahogy visszafogottabban és kiforrottabb képet festett a bandáról. Innentől mintha nem igazán tudták volna, hogy merre tovább, aminek felbomlás lett a vége. A kétezres években még volt pár fellépésük, de holtaikból való feltámadásuk egészen mostanáig váratott magára. Ez a lemez nem múltidéző giccsparádé, hanem egy új kezdetnek néz ki. A mikrofon mögött új embert hallunk, egy bizonyos Jay Walsht, a mord és feszes hangzás viszont hozza az első lemez - azaz a nyolcvanas évek - hangulatát és hozzáállását. Ha Xentrix, akkor Bay Area. A dalok lényegre törők, nincsen üresjárat. A Let The World Burn Exodusos témával operál, a World Of Mouth pedig tisztára Testament-aprítás Chuck-ék legjobb pillanatai szerint. Chris Astley hangja és karaktere sokat dobott volna a végeredményen, de ez a visszatérés még így is rendjén van.