Akár a nem létező Elfeledett Lemezek sorozat tagja is lehetne John Norum a Europe utáni és előtti második szólólemeze, amely tegnap volt huszonöt éves. Miért érdekes ez?
A borító mögött kiváló hard rock található, amely nemcsak, hogy újraindította az addig balhés junkie-ként elkönyvelt Glenn Hughes karrierjét, de a mai napig Norum sem szerzett a Face the Truth-nál jobb szólóanyagot. A hangzásról csak annyit, hogy gyakorlatilag tökéletesre sikerült - ha jól tudom, újrakevert változat negyedszázad alatt sem jött ki belőle. Az albumon nincs még csak gyenge dal sem: a negyedik tétel (Opium Trail) egy Thin Lizzy-átirat, ami szerintem jobb, mint az eredeti. Az ötödik szerzeményben (We Will be Strong) Norum és Joey Tempest duettje hallható, és ma már tudjuk, hogy ez (valahol) a gitáros Europe-beli visszatérését előlegezte meg. Ha lenne százas "mindent vivő" listám, akkor biztos, hogy előkelő helyen szerepelne rajta a FtT (mint ahogy a CD a polcom ékessége), és ennek megfelelően mindig ott van a lejátszómon. Röviden: örökklasszis, aminek nincs (mert valószínűleg nem is lehetett) folytatása.
